Az Amazon mindig a filléres táblagépekben hitt, ezekkel árasztotta el a vásárlókat, és az üzleti modell többnyire jól működött, hiszen a cég rendszeresen ottvan a toplistán az értékesítési adatok alapján. Most a Fire Max 11-gyel minden eddiginél magasabbra tette a lécet a cég, egy egészen kiváló, jól átgondolt konstrukciót alkotott.
A nevének megfelelően 11 hüvelykes megjelenítővel jön a Fire Max 11, egy IPS technológiás panel tölti ki az előlapját. A képernyő szolgál kékfényszűrős móddal is, és 2000 x 1200 képpontos felbontással rendelkezik. Megerősített üveg védi a képernyőt, de erről többet nem mondott el az Amazon. Minden szabványos USI2.0 ceruzával lehet majd használni a terméket, így grafikus munkánál is hasznos társ lehet.
Az újdonság a Fire OS 9 környezetet vonultatja fel, ami még az Android 11 operációs rendszerre épül. Ez semmi esetre sem hangzik jól, de az Amazon sok lehetőséget biztosít itt a nagy képernyő gördülékeny kihasználására. Biztosítja a tablet a Microsoft 365 Personal csomagot is három hónapos próbaidőszakkal, ez magában foglalja a Wordöt, az Excelt, a PowerPointot és sok jó szerkesztési lehetőséget, valamint még 1 TB felhős tárhelyet is. Elérhető róla az Alexa is, kiválóan alkalmas lesz okosotthonok központi elemének.
Két darab 8 megapixeles kamerával rendelkezik a Fire Max 11, az egyik az előlapon, a másik pedig a hátlapon helyezkedik el. Ezeket Full HD videózásra lehet majd használni, és nagyon jól fognak jönni akkor, amikor az ember a szeretteivel, munkatársaival akar beszélgetni. Ennél többre igazából itt nem is akart gondolni az Amazon, hiszen a kamerák nagyon meg tudják drágítani a hardvert, miközben az emberek úgysem tablettel akarnak majd fotózni, szóval értelme nem sok lett volna erre több pénzt fordítani.
Általában MediaTek chipeket használ az Amazon a tabletekben, és a Fire Max 11 is egy ilyen chipet kapott, az MT8188J jelölésű egység dolgozik benne. Erről azt tudtuk meg, hogy 2,2 GHz-es órajel elérésére képes, két Cortex-A78 mag és hat darab Cortex-A55 található benne. A RAM 4 GB, szóval ezen a téren nincs különösebben eleresztve, és a tárhely tekintetében is csak 64 és 128 GB-os opciók lesznek, de ezt lehetőség lesz bővíteni, akár 1 TB-os memóriakártyával bármikor fentebb tornászható a rendelkezésre álló tárkapacitás. Wi-Fi 6 és Bluetooth 5.3 támogatást nyújt a készülék.
Az Amazontól megszokott, hogy olcsó hatású, műanyag burkolattal látja el a gépeket, de nem a Fire Max 11-et, ez ugyanis alumíniumötvözet házba lett csomagolva. Fél kiló alatt maradt a tömege, csak 489 grammot nyom és 7,36 milliméter vastag. Van Dolby Atmos hang támogatás is a tablet kelléktárában, és ujjlenyomat-olvasóval is rendelkezik, ez a szenzor az oldalára került, a bekapcsoló gombba.
Arról nem szólt a fáma, hogy mekkora kapacitású akkumulátor került a burkolat alá, de igazából nem is ez számít, hanem az, hogy az üzemideje jó legyen, és jelen állás szerint ezzel nincs probléma, ugyanis egy feltöltéssel akár 14 órán keresztül lehet majd folyamatos használatban. Üröm az örömben, hogy tölteni maximum 15 wattos teljesítménnyel tudják majd az emberek a szerkezetet, szóval meglehetősen hosszú ideig fog a konnektor mellett raboskodni, miután teljesen lemerítik.
Tervezett az Amazon csapata egy támasztékkal ellátott tokot is a szerkezethez, és billentyűzetet is lehet majd hozzácsapni, ami az alján elhelyezett POGO pinre kapcsolódik, éppen ezért nem kell külön tölteni, hogy használható legyen. A gombsoron touch pad is kialakításra került, és a gomboknak egészen hosszú lesz az útja. Hordozás közben ezt fel lehet majd hajtani a képernyőre, így védheti a kijelzőt.
Az Amazon Fire Max 11 230 dollárba fog kerülni, de ebben az esetben azért azt el kell viselni, hogy a lezárt képernyőn a platform reklámjai jelennek majd meg. Reklámok nélkül 245 dollárt kell majd leszurkolni a készülékért, minden kiegészítőjével együtt pedig 330, illetve 345 dollárba fog kerülni a csomag.




































