MULTI-GPU TÁMOGATÁST IS HOZOTT A VULKAN API 1.1-ES KIADÁSA

Bekerült a repertoárba a Multi-GPU támogatás, de ezzel együtt számos egyéb újítás is érkezett, így a Khronos Group API-ja egyre vonzóbb.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. márc. 9. 8:01
Multi-GPU támogatást is hozott a Vulkan API 1.1-es kiadása

A Vulkan API mögött álló Khronos Group a napokban bemutatta a Vulkan 1.1-es kiadását, amely számos hasznos újítással érkezik. Vele együtt a SPIR-V is fejlődött, így most már az 1.3-as verziószámot viseli, sőt, frissített fejlesztői eszközök, nyílt forráskódú megfelelőségi tesztek és Vulkan 1.1 támogatással felvértezett GPU driverek is érkeztek.

Annak érdekében, hogy a Vulkan ökoszisztéma fejlődése jobban igazodjon a fejlesztői igényekhez, megnyílt a Vulkan Ecosystem Forum, amelyen keresztül érkezhetnek a fejlesztői visszajelzések, illetve együttműködés is folytatható. Ez nagyban segítheti a Vulkan API terjedését, csak úgy, mint a korábban bejelentett újítás, ami Vulkan API támogatást hozott a macOS és iOS alapú rendszerek világába.

A Vulkan API 1.1-es változata két nagyon fontos funkcionalitással bővült, amelyek széles körben lehetnek hasznosak: az egyik a védett tartalmak kezelésével foglalkozik, a másik pedig az alcsoport műveleteket segíti. A tartalomvédelemmel kapcsolatos újítás alacsonyszintű korlátozásokat használ ahhoz, hogy a védett tartalom lejátszása és megjelenítése során ne lehessen azt másolni. Ez a funkció a GPU képességeire épít és lehetőséget ad arra, hogy a fejlesztők többrétegű digitális tartalomvédelmi sémákat hozzanak létre. A rendszer a lejátszás és a megjelenítés során tiltja a védett adatokhoz való hozzáférést és azok másolását, így azokhoz csak az adott alkalmazás meghatározott részei férnek hozzá. Ez nem csak filmekhez és egyéb digitális tartalmakhoz jöhet jól, hanem akár fejlett alacsonyszintű reklámblokkolókhoz is, amelyeket nem csak a webböngészők esetében, hanem mobil és asztali játékoknál, valamint egyéb alkalmazásoknál is használni lehet.

A másik újítás, vagyis az alcsoport-műveletek nevű funkció abban segít, hogy bizonyos alkalmazások esetében a különböző programszálak kommunikációt folytathassanak egymás között, méghozzá úgy, hogy ehhez a chipen kívüli memóriát nem használják.

Az 1.1-es szabvány magába foglal néhány egyéb dolgot is, amelyek külön kiterjesztések formájában eddig is elérhetőek voltak. Ilyen a többféle képnézőpont egyidejű renderelésének lehetősége, ami a VR és AR alkalmazásoknál jöhet jól, hiszen a jobb és a bal szem számára egyidejűleg készülhetnek megfelelő nézőpontot alkalmazó képek. Ezzel együtt az YCbCr támogatás is bekerült a kelléktárba, valamint a Multi-GPU konfigurációkhoz készített homogén eszközcsoportokból is lehet profitálni. Utóbbinak köszönhetően tulajdonképpen bevezetésre került a Multi-GPU támogatás, ami különböző grafikus processzorok összekapcsolására éppúgy lehetőséget nyújt, mint AMD CrossFireX vagy Nvidia SLI rendszerű Multi-GPU együttműködésre.

A fejlesztők kapnak még HLSL támogatást is, és ehhez a SPIR-V is frissül, hogy a HLSL tartalmak fordítása egyszerűbb lehessen. Az újítások között alkalmazások és alkalmazás-programozási interfészek közötti átjárhatóság is szerepel. Ez egyrészt arra jó, hogy a memória megosztható legyen, a primitívek pedig szinkronizálhatóak legyenek a különböző API-k között egy alkalmazáson belül, vagy több alkalmazás között. Gyakorlatilag egyetlen kijelzőeszközön kétféle forrásból is megjelenhetnek tartalmak – például OpenGL ES gyorsítótárból származó dolgok a Vulkan API-ra támaszkodó alkalmazásban – ami számos modern mobilplatformnál hasznos lehet, de a Valve Steam VR SDK is profitálhat belőle.

A sor végén a továbbfejlesztett számítási funkcionalitás helyezkedik el, amelynek köszönhetően a GPU memória esetében 16-bites adattípusok írására és olvasására is mód nyílik.

A Vulkan 1.1 és a SPIR-V 1.3 használatát segítő driverek minden nagyobb gyártó kínálatában megjelennek a közeljövőben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
beleutomazorom
beleutomazorom
2018. márc. 9. 16:35
#4
Busterftw
Busterftw
2018. márc. 12. 12:16

Hiaba voltak/vannak AMD oldalon kompetens laptop gpu-k, ha azt kb dupla fogyasztassal erik el.

Pl a 960m-nel itt ott gyorsabb a R9 390m, de elobbi 50W-t ker, utobbi 100W-ot, ami laptopokban nem eppen elonyos.

beleutomazorom
beleutomazorom
2018. márc. 9. 16:12
#3

Ne felejtsuk el hogy a Wolfenstein II az Vulkan alapbol es egy multi gpu rendszeren se indult el. Nem tudom javitottak-e egyaltalan azota.

B_Real
B_Real
2018. márc. 9. 13:21
#2

RotTR Vulkan? Miről maradtam le?

katt777
katt777
2018. márc. 9. 9:26
#1

Hű, de kell manapság a multiGPU támogatás, amikor 1 VGA-t sem lehet megvenni (dupla áron vásárló idiótákat nem számolom).

Szefmester
Szefmester
2018. márc. 9. 12:31

Ezt is.. meg azt is hogy eltérő gyártók kártyái is segítsék egymást...

Vissza az oldal tetejére