Az MSI Trident 3-as asztali számítógépe játékkonzolokhoz hasonló formátumban kínál gamer számítógépekre jellemző teljesítményt, ráadásul ezt viszonylag versenyképes áron teszi, így sokak érdeklődését felkeltette. A jelenleg is forgalomban lévő modell nemrégiben esett át processzor-frissítésen, így a processzor szerepét már egy Kaby Lake sorozatú megoldás töltheti be, viszont a GPU teljesítményt így is érte némi kritika, hiszen a GeForce GTX 1060 bizonyos esetekben kevés lehet.
Az MSI fejlesztőcsapata éppen ezért készített egy limitált kiadású, Trident 3 Arctic névre keresztelt modelt, amelynek háza fehérben és ezüstben pompázik, és az RGB LED alapú világítás sem hiányzik a fedélzetéről. A mindössze 4,72 literes űrtartalmú ház formátuma miatt ugyan a játékkonzolokat idézi, belsejében azonban minden eddiginél erősebb hardver lapul, ami akár VR célokra is kiválóan bevethető.
Az új modell egy H110-es lapkakészlettel ellátott alaplapot kapott, ami egy Core i7-7700-as processzornak ad helyet, rendszermemóriából pedig maximum 16 GB-nyi DDR4-2400 MHz-es RAM áll rendelkezésre, ami szükség szerint 32 GB-ig bővíthető, méghozzá So-DIMM memóriamodulok formájában. A GeForce GTX 1060-as videokártyát egy Mini-ITX kompatibilis GeForce GTX 1070-es modellre cserélték, ami már nagyobb GPU teljesítményt nyújt, az előlapra pedig egy HDMI portot is szereltek, hogy a VR Headsetek használata még könnyebb, még kényelmesebb lehessen. Az előlapon egyébként egy USB 3.0 Type-C, valamint két USB 3.0-s csatlakozó is található a szokásos fejhallgató kimenet és mikrofon bemenet mellett.
Az adatok tárolásáról ennél a modellnél egy 256 GB-os M.2-es SSD kártya, illetve egy 1 TB-os merevlemez gondoskodik – mindketten SATA 6 Gbps-os csatolófelületre támaszkodnak. A vezetékes kommunikációt egy Intel WGI219V típusú GbE vezérlő biztosítja, míg a vezeték nélküli kapcsolatokról egy Intel Dual Band Wireless-AC 3168-as kártya gondoskodik, ami a Bluetooth 4.2-es támogatás mellett 433 Mbps-os 1x1 802.11ac WiFi támogatást is nyújt. A hátlapon egy RJ-45-ös csatlakozó, négy darab USB 2.0-s és egy USB 3.0-s port, egy HDMI videó kimenet, valamint három darab 3,5 milliméteres Jack Audio csatlakozó sorakozik.
Az állvánnyal együtt 353,73 milliméter széles, 251,35 milliméter mély és 97,56 milliméter magas ház a belül lapuló Silent Storm Cooling 2 hűtőrendszer jóvoltából maximális terhelés mellett is csak 32 dB(A) zajszintet enged át, így átlagos terhelésnél – vagyis játéknál – nem fog zajongani. Az erősebb hardver miatt egyébként a tápellátáson is faragtak, ugyanis a korábbi 230 wattos tápadapter helyét egy 330 wattos modell vette át.
A limitált kiadású Trident 3 Arctic április folyamán kerül az üzletek polcaira, listaára pedig 1500 dollár lesz.


































