A Motorola szoros kapcsolatban dolgozik a Google-lel, és ennek eredményeként már több olyan okostelefont is letett az asztalra, ami az Android 11 (Go edition) rendszert használja olyan környezetben, ami kicsi ráfordítással igazából a teljes értékű Androidos is elbírná. Most itt a Moto E30, és az átlagosnál olcsóbban biztosít jó extrákat.
A szerkezet már a szerény környezetben 90 Hz-es megjelenítésre képes, és egyébként 6,5 hüvelykes a képátlója, szóval egyáltalán nem kicsi. A Max Vision panel körül vékony a káva, de a látvány azért nem lesz túlságosan lehengerlő, mivel csak 720p-s felbontással szolgál.
A Moto E30 a fentieknek megfelelően az Android 11 operációs rendszernek a Go edition variánsát vonultatja fel. Ebből eredően amilyen applikációk elérhetőek lesznek rajta, jobbára azok is Go változatok lesznek majd, a lehető leghatékonyabb működés érdekében. Már szinte minden főbb Google szolgáltatásnak van ilyen „könnyített” változata.
Az eszköz egy 8 megapixeles előlapi kamerát kapott, mely egy lyukban figyelhető meg, szóval a drágább megoldásokhoz hasonlóan nincs a klasszikus értelemben vett bemetszés a képernyőn. Videóhívásoknál Full HD minőségről gondoskodhat majd a Moto E30.
Hátul triplakamerás modult kapott a masina, aminek az elsődleges tagja 48 megapixeles. Erről azt is el kell mondani, hogy össze tudja vonni a képpontokat, hogy nagyobb pixelméretet érjen el, ezáltal növelje az érzékenységét. Biztosított még az okostelefonban egy 2 MPixeles makró kamera is, valamint egy ugyancsak 2 megapixeles megoldás, ez pedig a portrémódnak a működését képes segíteni.
Az Unisoc szekere egyre jobban megy, a Moto E30 fedélzetén is ennek a cégnek az egyik terméke, a Tiger T700 lapka jelent meg. Ez nagyon olcsón elérhető, és egészen korrekt tempót tud nyújtani, ugyanis van benne kettő Cortex-A75 processzormag hat Cortex-A55 mellett, az integrált GPU szerepét viszont már csak egy Mali-G52 tölti be. A mobil kapott 2 GB-nyi rendszermemóriát és 32 GB tárhelyet, ennyi RAM mellett pedig nem meglepő, hogy csak a Go edition Androidot kaphatta meg.
A szerkezet kapcsolati képességeinek lajstromát a 4G LTE hálózati modem nyitja, ami a VoLTE támogatásról is gondoskodik. Biztosított még a Moto E30 fedélzetén 802.11 a/b/g/n szabványokat teljesítő Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, FM rádió és persze A-GPS vevő is. Természetesen Dual-SIM-es a mobil, dedikált slotok várják a hálózati kártyákat a microSD férőhelye mellett.
Szürke és kék színben lesz megvásárolható az újdonság. A műanyag háza valószínűleg nem fog különösebben mély benyomást tenni a felhasználókra, és eléggé vastag, nehézkes lett az egész mobil. 198 grammot nyom és 9,14 milliméter vastag, de az mindenképpen jó hír, hogy IP52 minősítéssel rendelkezik, szóval még a fröccsállóságot is biztosítja alacsony áron. Az ujjlenyomat-olvasó is biztosított, ez a hátlapon van, a kereten pedig még említhető a dedikált Google Assistant gomb.
3,5 milliméteres Jack csatlakozót és C-típusú USB-t is kapott a Moto E30. A szerkezet egy 5000 milliamperórás akkumulátornak ad otthont, szóval nem véletlenül vaskosabb egy kicsit az átlagosnál, ennek köszönhetően az üzemidővel valószínűleg nem lesz majd probléma. Feltölteni azonban nem pillanatok alatt lehet majd, mivel jelen állás szerint csak 10 wattos táplálást támogat.
A Motorola E30 Szlovákiában bukkant fel, és a vállalat helyi hivatalos honlapján 120 eurós ajánlott fogyasztói ár szerepel a neve mellett. Bízunk abban, hogy nem tart majd sokáig eljutnia a hazai boltokba, és színesíti a magyar kínálatot.