A CD Projekt Red tartott egy nagyobb közösségi eseményt a legkeményebb rajongóknak Varsóban, ahol kiderült néhány újdonság a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatban. Az első, hogy a készítők szerint a játék nem lesz olyan hosszú, mint a The Witcher 3, legalább is, ha a főküldetést és a fontosabb mellékküldetéseket nézzük.

Ezzel együtt azonban a Cyberpunk 2077-ben több kisebb mellékküldetés és tevékenység van, és maguk a mellékküldetések is részletesebbek és jobban összefonódnak. Ráadásul a fejlesztők hangsúlyozták, hogy a döntéseink sokkal jobban befolyásolják a világot és a történetet, mint a The Witcher 3-ban, ami jóval nagyobb újrajátszhatósági értéket eredményez.

Megerősítést nyert, hogy a nappal/éjszaka váltakozása befolyásolja majd a játékmenetet: például éjszaka csökken a látótávolság és kevesebben lesznek az utcákon, így könnyebben juthatunk be esetleg olyan helyekre, ahova nem nagyon szabadna betenni a lábunkat. Lesz a játékban dinamikus időjárás is, ez azonban már nem befolyásolja majd a játékmenetet, az NPC-k viszont reagálni fognak rá.

A CD Projekt Red megerősítette, hogy a The Witcher 3-hoz hasonlóan a Cyberpunk 2077-ben is lesznek szexjelenetek, és ezek mindegyikét FPS-nézetből élhetjük majd át, ahogy az összes átvezetőt, a készítők ugyanis nem akarják megbontani a beleélést. Kiderült, hogy szexjelenetekhez egy csomó motion capture felvételt is csináltak, úgyhogy mindenképpen érdekes lesz a dolog, főleg, hogy milyen korhatár besorolást kap majd a játék.

A rajongók itt is kérdezték a stúdiót a multiplayer módról, azonban ahogy korábban az elnök is nyilatkozott, erről egyelőre nem beszélnek. A fejlesztés még korai szakaszban van, és mivel az első igazi multiplayer játékuk lesz, nem akarják elkapkodni. Mint Adam Kiciński akkor elmondta, éppen ezért arról sem érdemes beszélni, hogy milyen módon fogják majd monetizálni a többjátékos módot. Kiciński csak annyit erősített meg, hogy továbbra is "bölcsen" állnak majd hozzá a kérdéshez, nem akarják lehúzni a játékosokat, és mindenképpen jó ár/érték arányt szeretnének nyújtani, bármilyen is lesz a monetizáció.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Trolltaxi
Trolltaxi
2019. nov. 29. 9:51
#7

Eddig sem akartam női karaktert indítani, most már főleg nem akarok! :)

Van az a mém, hogy a nők miért csukott szemmel, a férfiak meg miért nyitottal szexelnek. Ha lehetne képet linkelni, persze ütősebb lenne ez a hozzászólás!

Tinbi
Tinbi
2019. nov. 28. 20:22
#6

Nyugodtan csinálják. A nagyon szigorúan szabályzó országokon majd átnyomják az Austin Powers trükkel, amikor mindig minden szögben valami bizbasz kitakarja a lényeget.

eriol
eriol
2019. nov. 29. 8:00

@Tinbi Amit majd az első modderek ki is szednek... : ]

pdx006
pdx006
2019. nov. 28. 19:57
#5

A szexjelenet az szexjelenet, nem összetévesztendő a pornóval mert ki se adhatnák akkor. Volt a Duke Nukemben, Mafia1-ben, Mass Effect-ben, Witcherben stb..  nem nagyon hat már meg senkit.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. nov. 28. 21:51

@Geralt_of_Trivia

Folytatva a gondolatmenetet: Ha kihagyod a szexuális interakció ábrázolásából az interakció részt, akkor teljesen elveszik a varázsa, és az ábrázolás nem éri el a megfelelő célját, hogy szórakoztasson. Ha egy szórakoztatóipari termék "élethűbb" mint szórakoztatóbb, akkor ott valami nagyon félresikerült. Belső nézetre vonatkoztatva: ha részese is vagy valaminek meg nem is, az egy bizonyos ponttól kevésbé szórakoztató/stimuláló, mintha nem is lennél részese, csak szemlélője. Ehhez nem kell szex jelenet, egy John Wick féle párbaj/vagdalózás/lövöldözés/ütlegelés is sokkal menőbben néz ki külső szemszögből, sokkal jobban szórakoztat, erősebb érzéseket kelt a mesterien megválasztott külső nézőpontok szekvenciája, mintha belső nézetből ugrabugrálnál kaotikusan ide meg oda, VR kontrollerrel hadonászva az ellenfeleid irányába a legjobb beleélés érdekében.

Jó dolog ha tudsz azonosulni a karaktereddel, de azért ennyi azonosulás már sok, a hangulat kárára megy!

Szefmester
Szefmester
2019. nov. 28. 19:53
#4

Remélem azért odafigyelnek a "hogyan kerül a szájber a punkba" részekre is...

fox
fox
2019. nov. 28. 19:52
#3

Énmár annyira unom ezt a CYBERPUNK 2077-et....

fox
fox
2019. nov. 29. 14:29

@Trolltaxi  Nem olvastam a cikket, csak megjegyeztem mennyire gáz ez a tömény hírverés amit körülötte kavarnak lengyel kollégáink. Azért remélem jó lesz...

@GhanBuri Belső indíttasásnak hívják - mert ez a véleményem és pukt

Str33twise
Str33twise
2019. nov. 28. 18:58
#2

Mindig is vágytam rá, hogy a játékmenet dramaturgiai csúcsát az képezze, hogy egy kiber- "női-brét" lóbáljanak FPS nézetből a képembe "X" percen keresztül. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy beteljesült az álmom. Rohanok is előrendelni. Kétszer. Csak emiatt.  (Persze gondolom valamivel feltétlenül muszáj volt űberelni az annyiszor körbeszopkodott, egyébként meg egy nagy nulla  Bitcher töcskölős részeit...)

talgaby
talgaby
2019. nov. 29. 8:41

@Str33twise Már nem azért, de ha ez a vágyad, elég sok éve teljesítheted a Saints Row III-ban… =P

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. nov. 28. 18:26
#1

Az M felett még van egy besorolás (AO), ami ellehetetleníti az értékesítést, mert több helyen ezzel már nem lehet játékboltban árulni, és ha nemi szerveket mutatnának, akkor egyből ebbe a kategóriába esne a játék. Kíváncsi leszek, hogy belső nézetből mit hoznak ki a szexjelenetekből. Lehet az én fantáziám gyenge mert nem láttam elég pornót, de szerintem egy külső nézetes Witcherben sokkal jobb pózokat lehet összehozni a különféle kamerapozíciókkal, mint egy belső nézetes fixszel.

Str33twise
Str33twise
2019. nov. 29. 13:26

@cryd Ne irigykedj te kis hamis! Nyugalom, beveszünk téged is a kiberdildózásba! ;)  :*

Vissza az oldal tetejére