Erwin Schrödinger neve még a nem hogy a kvantumfizikával, de a könnyebb fajsúlyú reáltudományokkal hadilábon állók körében is ismert. Hiszen gondolatkísérlete, melyben egy macskát egy radioaktív izotóp lebomlásának regisztrálása esetén összetörő mérgesgáz-fiolával zárnak be egy dobozba, és mindaddig az élet és a halál között lebeg, míg megvizsgálásával arra nem kényszerítjük, hogy egy egyértelmű állapotot vegyen fel, megannyi filmben és irodalmi műben felbukkant az évek során. Sőt, még egy jópofa akció-platformert is ihletett. Ám ha a világhírű tudós még élne, alighanem antidepresszánsokkal teletömve tengetné napjait, mivel ötletét rengetegen félreértették. Ugyanis Schrödinger a szuperpozíció abszurd, Werner Heisenberg által kiötlött, úgynevezett koppenhágai értelmezését akarta kikarikírozni felvetésével, mert meglátása szerint a jelenséggel egyedül kvantumszinten kell számolni. De üzenetének azon része, miszerint a macska nem lehet egyszerre élő és holt, elsikkadt.
Ahogy ebből könnyűszerrel megállapítható, a bonyolult témák fejtegetése jó eséllyel azzal jár, hogy a felületes érdeklődők félreértik az embert. Szerencsére a Grip Digital, továbbá a Terrible Posture Games tagjai számoltak ezzel a fenyegető veszélyforrással és teljes erejükkel azon voltak, hogy legújabb alkotásuk, a Mothergunship esetében még vicc szintjén sem merülhessen fel efféle gikszer. Fáradozásaikat siker koronázta: egy olyan egyszerű, letisztult FPS-bullet hell keveréket kapunk, aminek a végigjátszása közben elvi esély sincs arra, hogy jelképes mondanivalót lássunk bele. Nincs posztmodern, sorok közötti társadalomkritika, sem átvitt értelem. Csak mi vagyunk, kismillió, az életünkre törő mechanikus hullajelölt, és a legkérgesebb szívű fegyvermániákus szemébe is könnyeket csaló gyilokszerszámok.
A hetedrangú sci-fi-be illő, és ennek megfelelően prezentált alaphelyzet szerint egy speciális mecha-vértet viselő elit katonát alakítunk, aki egy robotokból álló idegen faj ellen védi az emberiséget. Veterán problémamegoldónk helyzete akkor sem lenne könnyű ha, nem lenne megszokott a praxisában az alsó hangon hússzoros túlerővel vívott, egyenlőtlen küzdelem. Elvégre szövetségesei amellett, hogy jellemzően nem a Mensa tagjai közül kerülnek ki, az esetek javában körülbelül annyira értenek választott hivatásukhoz, mint angolna a zongorahangoláshoz. A prímet a hadműveleteinket irányító, vezetői képességei totális hiányát karizmatikus-bombasztikus szövegekkel ellensúlyozó ezredes viszi. Ám akad itt még heccből-viccből porig alázott, szolgalelkű mesterséges intelligencia, egy vasbeton oszlop szociális érzékenységével bíró technikus, és finoman sejtetve, hogy a készítők nem vetik meg a pszichedelikus drogokat, a Starfox-franchise Slippy Toad-jának a stílszerűen az űrhajósokat kommandírozó paródiája is feltűnik. Ilyen szereplőgárdával persze fölösleges normális történetet várnunk: fárasztó egysorosok, a Csupasz pisztoly trilógiába illő tömény, agyzsibbasztó hülyeségek, és abszurdabbnál abszurdabb helyzetek követik egymást.
A hangsúly azonban természetesen nem az időnként fizikai fájdalmat okozó szövegeken, hanem a non-stop akción van. Dolgunk, ahogy azt sejteni lehet, papíron nem túl bonyolult. Legfőbb célunk, hogy térdre kényszerítsük a címszereplő űrerődöt irányító mesterséges intelligenciát. Ennek érdekében procedurálisan generált pályákon kell eljutnunk a központi szobáig, hogy felrobbantsuk azokat, vagy információt lopjunk a szerverekről, és idővel kivethessük hálónk a nagyvadra. Eközben fejlődésünket biztosítandó, annyi, felrobbanása után tapasztalati pontokat és hébe-hóba új felszerelés vásárlására fordítható pénzérméket maga mögött hagyó űrlényt kell pokolra küldenünk, amennyit nem szégyenlünk. Pofonegyszerű rendszer, pár perc alatt bele lehet jönni, de érdemes készülnünk arra, hogy hébe-hóba egy szolidabb toronyház méretével vetélkedő főellenség színesíti a kalandunk, és hogy speciális szobákba is benyithatunk. Ezeknél vagy egy kihívást abszolválhatunk, például megadott időn belül kell ócskavassá redukálnunk a fémtestű agresszorokat, vagy némi extra zsákmányért láva, vagy más, súlyosan zavaró körülmény keseríti meg az életünk.
Emellett azzal is érdemes számolnunk, hogy bármerre is megyünk a helységek hemzsegnek rosszakaróinktól. Teljesen megszokott látvány, hogy rakéták már-már összefüggő sorfala suhan felénk, tucatnyi lézer-lövedéket kerülgetünk és elsőre könnyen úgy tűnhet, hogy hozzávetőlegesen annyi esélyünk van, mint hintalónak az angol nagyderbin. Ám mi sem állhatna távolabb a valóságtól. A triplaugrás-funkciónak hála alapesetben is elképesztő mobilitást nyújtó, a szintlépések során kapott pontokból erősíthető páncélunkba bújva akkor is a halál szélsebesen cikázó angyalai lennénk, ha nem barkácsolhatnánk eszelősebbnél eszelősebb puska-monstrumokat. A szisztéma pofonegyszerű. Karakterünk a jobb és bal kezére is szerelhet egy-egy fegyvert. Ha beérjük a puszta minimummal, elég csupán a legszimpatikusabb készség csövét ráapplikálni a vértezetünkre, de lehetőségünk van arra, hogy aljzatokat használva kiéljük a kreativitásunkat. Növelhetjük a sebzést, a sebességet, vagy éppen olyan extra hatásokkal édesíthetjük meg pusztítás-orgiánkat, mint, hogy a célt tévesztett lövedékek pattognak egy kicsit. Ráadásul ha akarjuk, egyszerre több csövet is kombinálhatunk. Ergo, a játékstílusunktól függ, hogy egy lángszóró-rakétavető párosítással, esetleg két-három gépágyúval, shotgun-lézerpuska hibriddel, vagy mással keserítjük meg a nyomorult megszállók felbukkanásunk után többnyire igen kurta életét.
Így összességében, ha már csömörünk van a hat-nyolc sorban definiálható műfajú, túlságosan is komplex címektől, és nem vágyunk másra, mint egy, a reflexeinket próbára tevő, adrenalinpumpáló hentfesztiválra, akkor a Mothergunship kitűnő választás – ám ez távolról sem jelenti azt, hogy hibátlan lenne. A legnagyobb gondot a kissé szerény, nagyobb dózisban monotonná váló ellenfélkínálat jelenti és természetesen az efféle alkotások örök rákfenéjének számító, sokak számára túlzónak ható véletlen-faktor is igen idegölő tud lenni. Hiszen, miután kizárólag a program kegyétől függ, hogy mennyi pénzt és tapasztalati pontot szedhetünk össze, illetve, hogy milyen a boltok kínálata, könnyedén megeshet, hogy semmi értelmesre nem tudjuk elverni a vagyonunk. Vagy épp ellenkezőleg, a templom egere által is lenézett pechvogelként sóvárgó tekintettel meredünk egy, erőfeszítéseink dacára elérhetetlen álomnak maradó alkatrészre. De ezek a negatívumok nem nyomnak annyit a latba, mint a pozitívumok, főleg a kooperatív játékmód. Ezért ha egy kicsit takarékra tennénk az agyunk, egy percig se habozzunk – főleg, mivel a Steam-ről letölthető demónak hála, ingyenes kóstolót kaphatunk abból, hogy mi is vár ránk.
