Ahogy arról beszámoltunk, a Microsoft egy hatalmas üzlet keretében 7,5 milliárd dollárért megvásárolta a ZeniMax Mediát, az alá tartozó stúdiókkal és játékokkal együtt. Ezzel olyan mennyiségű szellemi tulajdonhoz jutott a Microsoft, aminek hatalmas súlya van a játékiparban, elég csak olyan játékokra gondolna, mint a Doom, a Quake, a The Elder Scrolls, a Wolfenstein, a Rage, a Dishonored vagy éppen a Prey.

Ráadásul a first-party stúdiókat összefogó Xbox Game Studios csapatainak száma tulajdonképpen hirtelen megduplázódott.

Az olyan korábbi felvásárlásokkal együtt, mint a Double Fine, az InXile, az Obsidian, vagy éppen a Ninja Theory, most már bátran mondhatjuk, hogy a Microsoft elképesztő felhozatalt tud majd garantálni a Game Pass-előfizetők számára, hiszen azt már biztosan tudjuk, hogy minden megvásárolt stúdió játéka a megjelenés napján azonnal elérhető lesz a szolgáltatáson belül, mindenféle további költség nélkül. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a streamelésre építő xCloud (Xbox Game Pass Ultimate) is hatalmasat nyert ezzel.

Phil Spencer, az Xbox főnöke megerősítette, hogy a korábban megkötött megállapodásokhoz nem nyúlnak, ami így ironikus módon azt jelenti, hogy az Arkane által fejlesztett Deathloop előbb fog megjelenni PS5-re, mint Xboxra. De mi következik ez után?

Arra a kérdésre, hogy megtérülhet-e a 7,5 milliárd dolláros vásárlás úgy, hogy a ZeniMax alá tartozó játékokat nem adják ki PlayStationre, Spencer egyértelműen úgy válaszolt, hogy "igen". 

"Érdekes helyzet. Ezt az üzletet nem azért kötöttük, hogy csak úgy elvegyünk játékokat egy másik felhasználói bázistól. A dokumentumokban sehol nem szerepel olyan, hogy meg szeretnénk akadályozni másokat abban, hogy hozzáférjenek ezekhez a játékokhoz. Valójában az akarjuk, hogy többekhez eljussanak a játékok. Ugyanakkor abban a modellben, amiben mi gondolkozunk, ezek a játékok rengeteg eszközre eljuthatnak az xCloudon, a PC-n és a konzoljainkon, ráadásul a GamePass-előfizetés is nagy segítség. Nem kell megjelentetnem ezeket a játékokat a sajátjainkon kívül semmilyen más platformra, hogy ez az üzlet megérje nekünk, jelentsen ez bármit is" - fejtette ki.

Így tehát egészen konkrét választ nem kaptunk arra, hogy a PS5 táborának le kell-e mondani olyan címekről, mint mondjuk a Fallout 5 vagy a The Elder Scrolls 6, ugyanakkor az legalább tisztázódott, hogy ezek szerint a Microsoft nem igazán érzi magát rászorítva arra, hogy más platformokra is megjelenjenek a játékai.

Phil Spencer egyébként korábban azt mondta, hogy a ZeniMax ernyője alá tartozó jövőbeli játékok esetében egyesével vizsgálják majd meg, hogy milyen platformokra adják ki. Ráadásul nem is lenne kirívó eset, hiszen a Mojang megvásárlása után a Minecraft továbbra is elérhető maradt gyakorlatilag minden létező platformon. Ráadásul a Microsoft más módokon is kijátszhatja a lapjait: például úgy, hogy a PS5-ön teljes áron kínálják majd ezeket a játékokat, míg a Microsoft által támogatott platformokon már a Game Pass-előfizetés révén elérhetővé válnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére