Az biztos, hogy ott lesznek, de ezen kívül csak az száz százalék, hogy miről nem esik szó: Todd Howard a PAX Easten erősítette meg (a videón nagyjából 2 óra 7 perctől megy az E3-rész), hogy a két legjobban várt játék, vagyis az Elder Scrolls VI és a Starfield nem szerepel a témák között.
A Bethesda csak azután vág bele teljes erővel az új tamrieli kalandba, ha a Starfield már megjelent, és ezt Howard szavai is alátámasztották: az új motor első változatát próbálják ki vele, míg a második verzió az Elder Scrolls VI-ban debütál.
Mivel a Starfield megvárja a következő generációs konzolokat is az elejtett infók alapján, ez nagyjából 18-24 hónapot jelent, az Elder Scrolls esetében pedig sajnos még ennél is jóval többet.






























