A bemutatott előzetes teljes egészében előre renderelt, vagyis nem tartalmaz játékmenetet, de így is rengeteg mindent megtudhatunk belőle, ha figyelünk. Persze úgy még többet, ha Michel Ancel egy kicsit besegít és elmond pár dolgot! :) Rengeteg easter egg is van a videóban, de azokat már nem magyarázza, inkább arra buzdít mindenkit, hogy menjetek fel a Ubisoft fórumokra és ott beszélgessetek róluk!

(A kommentár nélküli előzeteshez katt ide.)

Ancel elsőként az események helyszíneként szolgáló várost emelte ki, illetve annak vertikalitását, aminek fontos szerepe lesz a játékmenetben, de köze lesz a szociális rendhez is, illetve a hierarchiához, amelyben elhelyezkednek a hibridek (de még köztük is lesz egyfajta szociális rend). Amikor Knox elmenekül a bárból, az is azt hivatott mutatni, hogy mennyiféle dinamikus mozgási lehetőségetek lesz, hogy kivágjátok magatokat majd bizonyos helyzetekből, itt is a város vertikalitását tudjátok majd főleg kihasználni.

A felfedezés élménye nem korlátozódik majd pusztán a bolygókra, az űrt is viszonylag szabadon bejárhatjátok. „A jelen technológiánk lehetővé tette, hogy sima átmenet legyen föld, belső terek és az űr között. Nincs fennakadás vagy töltőképernyők, semmi ilyesmi.”

Ami a szociális osztályokat és a szedett-vedett legénységet illeti a hajónkon, Ancel azt mondta: „a trailer üzenete az, hogy bármilyen színű is legyen a bőröd, bárhonnan is származz, vagy legyél akár hibrid – mindegy mi vagy, ugyanannak a csapatnak leszel a tagja és ugyanabban a kalandban lesz részed. Ez egy nagyon fontos üzenet számunkra és pontosan ez a Beyond Good and Evil szíve és lelke.”

Egy fontos sztorielemre még tett egy célzást, ez pedig a kincsestérkép jelenetnél volt a befejező szekcióban. „Ha a háttérbe nézel, akkor látsz egy egész bolygót, ami elpusztul a mágneses tér hatására. Elképesztő erős. De nem akarok túl sokat elárulni erről és lespoilerezni a játékot nektek.”

A Ubisoft egyelőre nem adott meg megjelenési dátumot, de a fejlesztés teljes gőzzel folyik, annyi már biztos.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére