Nem egészen tudni, mi történik mostanában a Ubisoft háza táján, de meglepően önreflexív kijelentéseket tettek különböző vezetők. A kiadó játékait egy ideje már Párizsból felügyeli egy központi "szerkesztői" csapat, melynek alelnöke, Fawzi Mesmar arról beszélt, hogy nem feltétlenül kell a Ubisoft minden játékának 150 órás óriásnak lenni.

Ennek megfelelően a jövőben némileg változtatnak a filózofián, ami alapján a játékaik készülnek majd.

Mesmar szerint nem olyan játékokat akarnak csinálni, amik az "egy játék mindenkinek"-elvet követik, sokkal inkább fókuszáltabbá tennék a címeket, amik bizonyos rétegeket igyekeznek kielégíteni, de nem feltétlenül mindenkinek szólnak. Mesmar azt is megemlítette, hogy az "élmény mélysége" fog számítani a kiadónál, nem pedig a tartalom mennyisége.

Mindez meglehetősen jól hangzik annak fényében, hogy a Ubisoft játékai, főleg a két nagy óriás, az Assassin's Creed és a Far Cry egyre csak hízott az utóbbi években, és egy ideje már azt érezni, hogy rengeteg és sokszor repetitív tartalom mögött elveszik a lényeg. Ennek megfelelően reménykedhetünk benne, hogy ez megváltozik. Ugyanakkor Mesmer szavaiból az is kiderül, hogy azért nem számolnak le teljesen a nagy játékokkal. Elmondása szerint az Assassin's Creed Mirage például azoknak készül, akik egy áramvonalasabb játékra vágynak, míg akik egy nagyobb, szerepjátékosabb élményt szeretnének, azoknak kiválóak lesznek a készülő Red és Hexe kódnevű projektek.

Ezzel párhuzamosan Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója arról beszélt, hogy nem feltétlenül erőltetnék az NFT-kel és hasonló technológiákat a jövőben. Guillemot szerint jelenleg megvizsgálják a "Web3 összes lehetőségét, hogy kitalálják, vajon tényleg erre van-e szüksége a játékosoknak", mielőtt tovább lépnek. A Ubisoft ugyebár nagy lendülettel vetette bele magát az NFT-őrületbe, és hiába jelezték a játékosok és még a cég alkalmazottai is, hogy nem kérnek ilyesmiből, ez a vezetőséget nem hatotta meg. Igaz, sok eredménye nem lett, a Ghost Reconnál próbálkoztak a dologgal, majd le is lőtték az egészet a fenébe.

Guillemot szerint ez nem azt jelenti, hogy felhagynak a kutatásokkal, ugyanakkor jobban kell kommunikálniuk a jövőben, hogy mivel is foglalkoznak. Szerinte azt kell egyértelművé tenni, hogy jelenleg alaposan körbejárják a témát, és ha valami olyat találnak, ami egyértelműen pozitív lesz a felhasználók számára, akkor azt implementálják.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
__PARASZT__
__PARASZT__
2022. szept. 20. 23:56
#3

Senkit se érdekel mit jelentgetnek ki, az számit mit csinálnak.

Rhynmei
Rhynmei
2022. szept. 22. 12:36

@PARASZT  Valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem is. Sokan mondtak már sokmindent, aztán a fele sem valósult meg, és valahogy mégis a játékosok hibája volt a végén :)

tomchee
tomchee
2022. szept. 20. 17:23
#2

Ideje volna, mert az elmúlt 15 évben annyira egyformák voltak az ubi játékok, h a legkisebb erőfeszítés nélkül tudnék valid tesztet írni bármelyikről, akkor is ha egy percet nem játszottam vele.

talgaby
talgaby
2022. szept. 20. 12:57
#1

Fordítás: „Valahogy már nem tudunk annyi pénzt lehúzni a játékosokról és az EA FIFA-jának pofátlan kaszinóját se tudjuk sehogy lemásolni, szóval amíg valaki nem áll elő egy új lootbox-szintű pénzfejdével, megpróbálunk kibekkelni a nosztalgikus felhangokkal, hátha pár régi emberke legalább egy kicsi pénzt ad addig nekünk. Ja, de Beyond Good & Evil 2 továbbra sem lesz."

Vissza az oldal tetejére