A Minecraft: The Story of Mojang című dokumentumfilmet a 2 Player Productions készítette, ez a csapat állt a Double Fine Adventure videosorozat mögött is. A film valamikor december elején fog napvilágot látni, a rendező, Paul Owens 7-ét jelölte meg időpontként, de hozzátette, hogy ez még változhat. A dokumentumfilm DVD-n és letölthető formában is elérhető lesz.

Az egész kezdeményezés Kickstarter projektként indult még tavaly februárban. Az alkotók 150 000 dollárt jelöltek meg a munkájukhoz szükséges összegként, és nagy örömükre ennél jóval többet, 210 297 dollárt sikerült összegyűjteniük. A film a Minecraft alkotója, a hihetetlenül gyorsan híressé vált és meggazdagodott Markus "Notch" Persson életét követi nyomon közel egy éven át és mutatja be a médium legnagyobb indie sikersztoriját. A film segítségével megismerhetjük a cég felépítésének hátterét, a rajongókkal készített riportokból pedig megtudhatjuk, mit jelent számukra a Minecraft életérzés. Többek között olyan gyerekek is megszólalnak, akiknek az iskolában tanítják a Minecraftot, és a játékipar olyan nagyjait is hallhatjuk nyilatkozni, mint Tim Schafer, Peter Molyneux, Chris Hecker, Mike Krahulik és Jerry Holkins.

A film egyik érdekes pillanata, amikor Peter Molyneux a következő szavakkal ismeri el a játék nagyságát: "Sokkal jobb, mint bármilyen istenjáték vagy más, amit valaha készítettem. Ez így van, ez tény." Egy másik érdekes momentum, amikor egy kislány elmondja, hogy az egyetlen dolog, amit utál a Minecraftban az, hogy mindenki mindig csak róla beszél. Az alábbi film a Kickstarteres felhívásban látható koncepciót tartalmazza, de jó képet kaphatunk belőle, milyen a végleges alkotás: vannak benne mosolygós vidám svédek és muffinok is minden mennyiségben.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Squall85
Squall85
2012. okt. 8. 20:13
#5

Már miért ne lenne indie? Neked mit jelent az indie, mert azt hiszem, hogy itt fogalmi zavarról lehet szó. Az indie az independent szóból származik, azaz független. Nincs producerhez, mecénáshoz, kiadóhoz kötve. Azt készítenek, amit akarnak, senki nem szól bele. Önfinanszírozású a dolog, ahogy Jeb is mondta, saját idejüket és pénzüket teszik bele. Ennél indibb nem is lehetne.

DogTheDog
DogTheDog
2012. okt. 4. 18:52
#4

Ez mar regen nem indie.

shaddam
shaddam
2012. okt. 4. 16:09
#3

Benne lesz honnan lopták?

vivanto
vivanto
2012. okt. 4. 16:05
#2

"Sokkal jobb, mint bármi, amit valaha készítettem"

Ez nem nagy kunszt.

noPublicFG
noPublicFG
2012. okt. 4. 15:52
#1

Jajj! Ez már nagyon gáz!

Vissza az oldal tetejére