A Final Fantasy XV sosem futott igazán jól Xbox One-on, de PS4-en is megingott a képfrissítés bizonyos esetekben. A Digital Foundry azonban kielemezte a Microsoft E3-as konferenciáján bemutatott anyagot, és arra jutott, hogy a fejlesztőcsapat komoly előrelépést ért el, ugyanis az szinte végig stabil 30fps-sel futott - mindez pedig azért impresszív, mert a bemutatott videón szereplő akció elég megterhelő a GPU számára.

A fejlődést maga Hajime Tabata, a Final Fantasy XV vezető fejlesztője is megerősítette. Mielőtt azonban a teljesítmény kivesézésébe belemerült volna. elmondta, hogy a korábbi demókhoz képest ténylegesen megváltozott a kezelőfelület, illetve a megjelenés előtt még a társaink mesterséges intelligenciáját is alaposan fel akarják turbózni.

Ami a felbontásokat illeti, Tabata elmondta, hogy az E3-as demó dinamikus felbontást használt, ami Xbox One-on 800p és 900p között mozgott annak érdekében, hogy állandóan meglegyen a 30fps. Azt bevallotta, hogy jelenleg a framerate esetenként leeshet 26-27fps környékére, amikor a mesterséges intelligencia által vezérelt társainknak adunk utasításokat, azonban ez szerinte nem von le az élményből. Ráadásul a megjelenésig biztosak abban, hogy meg tudják ezt oldani.

Ami a PlayStation 4-et illeti, a játék jelenleg 900p és 1080p között tudja skálázni a felbontást, de az esetek többségében az 1080p teljesül, stabil 30fps mellett. Tabata jelen esetben biztosított minket arról, hogy a végleges verzió szinte sosem fogja lejjebb venni a felbontást 1080p-ről, a képfrissítés pedig teljesen stabil lesz.

Mindez örömhír a végleges Final Fantasy XV-re nézve, hiszen azt nem tudjuk, hogy az E3-as demót kiadják-e a nagyközönségnek - a készítők ugyan utaltak erre, de mivel már nem kell sokat várni a megjelenésre, könnyen lehet, hogy ez mégsem fog megtörténni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Yodamest
Yodamest
2016. jún. 20. 16:39
#1

Pedig PC-n de szépen futna stabil 60fps-el :)

Svindler
Svindler
2016. jún. 20. 23:23

Attól függ mit raksz alá. És én nem aggódnék, lesz ebből PC-s is.

Vissza az oldal tetejére