Az LG jó szokásához híven elkezdett információmorzsákat szórni az érkező új csúcskategóriás mobiljával kapcsolatosan. A dél-koreai alakulat igen részletesen számolt be arról, hogy milyen lehetőséget nyújt majd a G7 ThinQ megjelenítője, és milyen paraméterek jellemzik a panelt.
Az LG G6 utódjaként érkező mobil 6,1 hüvelykes képátlóval szolgál majd, ami elég nagy váltás az eddigi „mindössze” 5,7 colos megoldás után, de az LG azt mondja, hogy nem lesz gond a növekedéssel. A vállalat tervezői sikerrel faragtak a káván, ennek köszönhetően alig lesz magasabb az újdonság, a szélesség pedig előre láthatólag szinte nem is változik. Állítólag a kijelző alatti sávot 50 százalékkal sikerült vékonyabbra szabni. Ráadásul bemetszéses lesz az LG következő zászlóshajója, a megosztó dizájnelem szintén hozzájárul a kompaktabb felépítéshez. Az okostelefonon be lehet majd állítani, hogy az értesítési sáv fekete legyen, így gyakorlatilag ki lesz takarva az a rész, ami zavarhatja a vásárlókat a használat közben. (Arról viszont nincs információnk, hogy a például videók megtekintésekor is sötét marad-e ez a terület, vagy a mozgóképfelvételekbe bele fog lógni a kamerát, a hangszórót és a szenzorokat tartalmazó „félsziget”.) A lehető legjobb fogás biztosítása érdekében az előlapot lefedő Gorilla Glass üvegréteg peremei lekerekítettek lesznek.
Az újdonság egy nagyon elnyújtott megjelenítőt vonultat fel, 19,5:9-es képaránnyal kell számolni a korábbi 18:9-es helyett. Ennek köszönhető az, hogy a szélessége nagyjából változatlan lesz az új mobilnak, a felmenőjéhez képest. A kijelző kiterjesztett Quad HD felbontást kapott, egészen pontosan 3120 x 1440 képpont kelti majd életre az okostelefon előlapját. A generációváltás során egyetlen fontos jellemző marad jóformán teljesen változatlan a kijelző esetében, ez pedig a pixelsűrűség. Az LG G6-hoz hasonlóan az LG G7 ThinQ-t is nagyjából 564 PPI-s érték jellemzi, nem lesz érzékelhető különbség a gépek között ezen a téren. Az újdonság rendkívüli színvilággal fog szolgálni, és az LG UX grafikus felületen számos beállítást lehet majd használni erre vonatkozóan. A vállalat szakemberei létrehoztak négy előre definiált színprofilt, van egy automatikus opció, és ezek mellett manuálisan is be lehet avatkozni, ha valaki úgy kívánja. A panel képes teljesen lefedni a DCI-P3 színtartományt, és mindenki a saját ízlésének megfelelően hangolhatja majd a színhőmérsékletét a használatbavételt követően.
Az LG Display több irányból is komoly támogatásokat kapott az elmúlt két évben az okostelefonokba szánt OLED panelek fejlesztésére, de a pénz úgy látszik, hogy nem minden. Bár az OLED televíziók piacát elképesztő fölénnyel uralja a dél-koreai alakulat, ez sem segít neki a mobilos megoldások létrehozásában. Az LG V30 és a Pixel 2 XL is az LG által készített OLED kijelzőt kapott, de mind a kettő esetben nagyon komoly minőségi problémák merültek fel, és valószínűleg a helyzet azóta sem javulhatott túl sokat, ugyanis a vállalat a G7 ThinQ esetében visszatér az LCD technológiához. Az új sikervárományos egy Super Bright jelzővel illetett IPS technológiás megoldást kapott, ami valóban szuperfényesnek ígérkezik, ugyanis az LG közleménye szerint akár az 1000 nites fényerőt is képes lesz elérni – a legtöbb felsőkategóriás riválisa 500-700 nitet tud. És még mielőtt valaki azt gondolná, hogy a fogyasztása problémás lehet, a vállalat azt állítja, hogy 30 százalékkal kisebb lesz az étvágya, mint az LG G6 kijelzőjének volt. Az alpixel-elrendezésre nem tért ki a gyártó, de több mint valószínű, hogy valamilyen speciális leosztással, például RGBW-vel kell számolni. Ez egyszerre magyarázná a lenyűgöző fényerőt és az energiahatékonyabb üzemelést is. Az LG-nek van is RGBW-s technológiája, ez M+ fantázianéven fut.
Az LG G7 ThinQ a következő hónapban fog hivatalosan bemutatkozni. Kíváncsian várjuk, hogy ezúttal sikerül-e a vállalatnak minden tekintetben kiváló zászlóshajót alkotnia, mert az elmúlt években a G-széria esetében soha nem jött ki jól a lépés a vállalatnak. Legutóbb az LG G6 például lemaradt az aktuális csúcschipről – ilyen most biztosan nem fordulhat elő, borítékolható, hogy a Snapdragon 845 teljesít majd szolgálatot az eszközben.