Az Overwatch 2 lassan két hete kint van, ám még mindig akadnak vele olyan problémák, ami miatt nehéz megbocsájtani a fejlesztőknek. Ha egy teljesen új játékról lenne szó, vélhetően mindenki elnézőbb lenne, de mivel ez csak egy nagyobb frissítés, ami két karral akarja a pénztárcánkat is kiüríteni, ezért már más a helyzet. 

Történt ugyanis, hogy a rangsorolt rendszer a játékban kifejezetten rosszul működött, olyan hiba volt ugyanis benne, hogy a gyémánt és a master játékosok a bronz ligába kerültek, és ott is ragadtak. 

Bármennyi meccset is nyertek ezután a világ legjobb játékosai, a bugok miatt sose tudtak kitörni a bronzból, ennek eredményeként mészárlásokat végeztek a gyengébb játékosok között, akaratukon kívül. 

Ha tehát kezdőként vagy akár csak hobbi játékosként kerültél be, akkor nem a csalás miatt osztottak neked fejlövést a Cassidik és a Widowmakerek a kezdőpontról kilépve, mert csaltak, hanem azért, mert annyira jók voltak és nem az átlag játékosokkal szabadott volna összedobni őket. 

A jobb játékosok mindannyian érintettek voltak a kérdésben, így, ha te is úgy érezted, hogy jobb helyre kellett volna soroljon a játék, remélhetőleg innentől javulni fog az élmény. 

A Blizzard boostokat rakott a fiókokra, ennek köszönhetően, ha valaki jobban játszik, elméletileg hamar a megfelelő rangba kerülhet a rendszerben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére