Minden kiderült a Samsung Galaxy A40-ről

Viszonylag kompakt középkategóriás készülékre számíthatnak az érdeklődők elfogadható áron.

Minden kiderült a Samsung Galaxy A40-ről

Alig, hogy megjelent Oroszországban hivatalosan a Samsung Galaxy A20, szinte minden kiderült a Galaxy A40-ről. Az újabb középkategóriás mobilt már meg is lehet rendelni egy holland webáruházban, szóval az sem kérdéses, hogy elérhető lesz az öreg kontinensen.

A Galaxy A40 az első olyan új generációs Galaxy A-szériás okostelefon, ami 6 hüvelynél kisebb kijelzővel várja a rajtját, ezúttal egy 5,9 hüvelykes megjelenítőről számolhatunk be. A kijelző remek képminőséggel szolgál majd hála a Super AMOLED technológiás alapnak, valamint a 2280 x 1080 képpontos felbontásnak. A szerkezet a One UI grafikus felhasználói felülettel, és „mögötte” az Android Pie operációs rendszerrel érkezik. Infinity-U kialakítású panelt kapott a Galaxy A40, és egy 25 megapixeles (F/2.0) szelfikamera lóg bele a megjelenítőbe a kicsi bemetszésben. Remek önarcképeket lehet majd megörökíteni a termékkel, és a videohívásoknál sem fog csalódást okozni, megfelelő kapcsolat mellett Full HD minőséget nyújthat. A tervezők duálkamerával vértezték fel az újdonságot, ez a modul egy 16 MPixeles elsődleges képalkotót vonultat fel, mellette pedig egy 5 megapixeles társkamera áll munkába ultraszéles-látószögű optikával megtoldva. (Érdekesség, hogy az előlapi kamara a Galaxy A50-ből, a hátsó egység pedig a Galaxy A30-ból érkezett.) Videózáskor már 4K opciót is kilátásba lehet helyezni, ami mindenképpen örömteli.

Galéria megnyitása

A Samsung a saját rendszerchipjét, az Exynos 7885-öt alkalmazza a Galaxy A40-ben. Ez azt jelenti, hogy nyolcmagos felépítésről beszélhetünk, ami aszimmetrikusan van felosztva, kettő darab Cortex-A73 mag van benne 1,8 GHz-es órajellel, és hat Cortex-A53 egység, melyek 1,6 GHz-es frekvenciáig skálázódhatnak; a 14 nm-es lapka egy Mali-G71 MP2 grafikus egységnek is otthont ad. Információink szerint csak 4 GB-nyi rendszermemóriával és 64 GB-os adattárolóval lehet majd hozzájutni az eszközhöz, de ez egyébként sokaknak egy ideális kivitel, és mivel a tárhely bővíthető, így az sem probléma, ha idővel a háttértár szűkössé válik. A kapcsolati lehetőségek tekintetében jól áll a Galaxy A40. Van a fedélzeten 600 Mbps-os letöltési sebességet támogató 4G LTE hálózati modem, Bluetooth 5 modul, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos WLAN, FM rádió, A-GPS vevő, ami a GLONASS és a BeiDou rendszerekre is képes támaszkodni, valamint az NFC chip sem hiányzik, így fizetni is lehet majd a szerkezettel. Jelen állás szerint egy és kettő SIM kezelésére képes kivitellel is számolni lehet, de a Dual-SIM-es csak DSDS módban üzemelhet.

Galéria megnyitása

Az újdonság anyaghasználata nem kiemelkedő, a hátlapja csak üvegszerű, de műanyag, és a kerete is plasztikból van, ezektől eltekintve viszont az összeszerelés minőségére előre láthatólag nem lehet majd panasz, és kényelmes fogás lesz rajta. Csak a térfogata ismert egyelőre a készüléknek, a tömege nem, 144,3 x 69,1 x 7,9 milliméteres vonalak határolják. A Samsung különleges, gyöngyház hatású színekben dobja piacra a Galaxy A40-et, elérhető lesz a gépezet feketében, fehérben, barackszínben és egészen világos kékben is. Rendelkezik a mobil ujjlenyomat-olvasóval, ez az ovális szenzor a hátlapon helyezkedik el, és a másodperc tört része alatt képes lesz azonosítani az illetékeseket. Ez a modell már C-típusú USB csatlakozóval jön, és rendelkezik 3,5 milliméteres Jack aljzattal is, szóval nem jelent majd problémát a vezetékes fej-/fülhallgatók használata. Sajnos az eszköz csak egy 3100 milliamperes beépített akkumulátort kapott, így vélhetően nem az üzemideje lesz a legfőbb erénye. Viszont biztosított a gyorstöltés eljárás, ami 15 wattos teljesítménnyel dolgozik, így aránylag rövid idő alatt újratölthető lesz a szerkezet.

A Samsung hivatalosan talán azon az április 10-i rendezvényen fogja bemutatni ezt az okostelefon, amit kifejezetten a Galaxy A-szériás mobilok számára rendez, de ez túl sok újdonsággal akkor már nem tud szolgálni. Az is kiderült, hogy a készülék Európában 250 eurós áron lesz megvásárolható, így a nevének megfelelően tényleg a Galaxy A30 és a Galaxy A50 közé ékelődhet majd be, hiszen az előbbi nagyjából 240, az utóbbi pedig kb. 300 dollárba kerül.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap