Az Apple a szokásos szeptemberi eseményén leplezte le az Apple A-széria legfrissebb tagját, viszont mégis rendhagyóra sikeredett a bemutatója ennek a megoldásnak. Az Apple A lapkák mindig az új iPhone-okkal érkeztek, most viszont az iPhone 12-ről egyáltalán nem esett szó, az új generációs iPad Airben debütált a chip.

Valószínűleg nem lepődnek majd meg az olvasóink azon, hogy az Apple nem ment bele túl mélyen az Apple A14 részleteibe a bemutató során. A cupertinóiak általában nem szokták kiteríteni a lapjaikat azonnal egy ilyen fejlesztésnél, viszont így is egészen sok dolgoz megtudhattunk azért az egységről. És nagyjából lehet látni, hogy mi volt az irány a fejlesztése során.

Az Apple A14 a TSMC-nél készül, de a gyártás kapcsán nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ez a világ első rendszerchipje 5 nanométeres csíkszélességen. A Huawei csúcs-Kirinje is ezen készült elvileg, de ezt egyelőre a kínaiak nem jelentették be. Az új gyártásnak hála a lapka kisebb és hatékonyabb lehet.

Érdekes módon az Apple A14 felépítése nem változott jelentősen a processzormagok és az IGP feldolgozóinak mennyisége szempontjából az Apple A13 és az Apple A12 után, de még az Apple A11 is nagyon hasonló volt. A CPU hatmagosra lett szabva, és a big.LITTLE elvet követve található itt kettő kiemelkedő teljesítményre képes egység, valamint négy darab hatékonyságra hangolt megoldás. Az egyelőre nem ismert, hogy milyen órajeleken fognak üzemelni a magok, és hogy miként változott ezeknek a felépítése, de már új fantázianeveken futnak ezek. A tempóról a Firestorm, a jobb fogyasztásról pedig az Icestrom egységek gondoskodnak.

Galéria megnyitása

Az Apple az eseményén az A12 lapkának a teljesítményéhez mérte az Apple A14-et. Azt emelte ki a vállalat, hogy az Apple A14 40 százalékkal lesz gyorsabb a processzort tekintve a korábbi megoldásnál. Az Apple A13 annak idején 20%-ot húzott rá az Apple A12-re, szóval a CPU most sem sokkal lett izmosabb (kb. 16,6%). Viszont a vállalat nem mondta el, hogy ezt a számot milyen kontextusban kell érteni, de valószínűleg akkor, mikor teljes terhelés alatt üzemel.

Az integrált GPU kapcsán az Apple egy ideje már eléggé kevés információt közöl, így nem tudni, hogy ez milyen fejlesztés, mennyire lehet még köze a korábban alkalmazott Imagination Technologies által lerakott alaphoz. Annyit emelt ki ezen a fronton a vállalat, hogy négymagos megoldásról beszélhetünk, ami mindössze 30 százalékkal pakol rá az Apple A12-re. Ez alapján az Apple A13-tól mindössze kb. 8,3%-kal lesz gyorsabb az új IGP. Persze ezen a téren egyébként nagyon jó tempóra volt eddig képes, szóval panaszra aligha lehet majd ok.

A Neural Engine az első dolog, ami jelentősen gyorsabb lett, ez több mint a kétszeresét nyújtja az Apple A12 teljesítményének, és becslések alapján bő 80 százalékkal pakolhat rá az Apple A13-ra. Itt az Apple egy friss, 16 magos gyorsítót vett használatba, ami a vállalat elmondása alapján már 11 TOPs számítási kapacitással bír gépi tanulási feladatokban.

Galéria megnyitása

Az Apple A14 már egy teljesen új képi jelfeldolgozó processzort is fel fog vonultatni egyebek mellett, ami valószínűleg remek kamerás lehetőségekben fog megnyilvánulni az iPhone 12 generáció esetében. Az iPad Air neve mellett elmondta a vállalat ebből a szempontból, hogy képes lesz úgy is 4K Ultra HD videót rögzíteni, hogy közben 8 megapixeles fényképeket készít. De valószínűleg ezzel még nem éri el a korlátjait a lapka.

Galéria megnyitása

11,8 milliárd tranzisztor alkotja az Apple A14-et, ami közel negyven százalékkal több, mint az Apple A13-ban található tranzisztorok mennyisége, annak a neve mellett ugyanis a cupertinói alakulat 8,5 milliárdos adatot hirdetett korábban. Az előző generációknál az Apple-t sok kritika érte azért, mert hamar melegednek a lapkái, és talán ez már másként lesz az újdonságnál, ami a tempót tekintve nem ugrik előre hatalmasat, de már 5 nm-en született meg.

A biztonságra is kitért az Apple érintőlegesen. Ezen a fronton annyit emelt ki, hogy a Secure Enclave egység része ennek a rendszerchipnek is. Itt tárolja a rendszer a kiemelten érzékeny felhasználói információkat, hogy azok távolról hozzáférhetetlenek legyenek. A biztonság nagyon fontos az Apple számára, és ezt mindig igyekszik hangsúlyozni.

Galéria megnyitása

Arról nem beszélt külön a vállalat, hogy a hatékonysága milyen módon alakulat az Apple A14-nek, pedig valószínűleg az új dizájn és a gyártástechnológia egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy jobb legyen a termék ebből a szempontból. Az új táblagépek bemutatójában is említettük, hogy az iPad Air soványabb akkumulátort felvonultatva hozza a normál iPad üzemidejét, holott annak még a képernyője is kisebb. Ennek a spórolásnak jelentős részét biztosíthatja az Apple A14.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
expander
expander
2020. szept. 17. 13:53
#3

Gyerekcipő még. 10 év múlva ezek a procik sehol nem lesznek...

zobor
zobor
2020. szept. 18. 22:05

@csabi02  be is írja majd 10 év múlva, az akkori csúcs procikra is. ?

Peetee01
Peetee01
2020. szept. 17. 11:40
#2

Iphone 12 esetén (mert elvileg abban is ez az A14 lesz) már nem a teljesítmény növelést kellene fokozni, hanem a minél jobb akkumlátoros üzemidőt.

humaniod
humaniod
2020. szept. 17. 10:25
#1

Arra leszek majd már kíváncsi, hogy macOS alatt milyen teljesítményt nyújt majd az A14. Annyi már sejthető, hogy a hűtéssel nem lesz gond és az üzemidő is jelentősen javulhat.

Na meg az árak. Vastagabban fog majd a ceruza, mert újdonság? Vagy engednek az eddigi árból, mert nincs benne drága Intel proci és szoftverek szempontjából is kompromisszumos lesz a gép (nincs Windows lehetőség, régebbi szoftverek is csak akkor futnak, ha a fejlesztő kiad új verziót ...stb.).

csabi02
csabi02
2020. szept. 17. 16:36

@humaniod Intel ide vagy oda,nem fognak engedni az árakból.

Vissza az oldal tetejére