Lassan, de biztosan halad előre az Apple az első összehajtható iPhone fejlesztésével. Hosszú ideje húzódik ez a projekt, de most már tényleg úgy fest, hogy kezd az Apple közeledni a célhoz. A pletykák szerint nagyon magas elvárásokkal dolgozik a terméken a vállalat, ezért tart a vártnál tovább az elkészülése, de jövőre összejöhet.

Több, egymástól teljesen forrás is megerősítette mostanra, hogy a cupertinói alakulat 2026-ban mutathatja majd be az első hajtogató szerkezetét. Néhány nappal korábban arról szóltak a híresztelések, hogy mekkora lehet majd a különleges iPhone, most pedig egyéb érdekes adatok érkeztek a készülékkel kapcsolatosan.

Az eszköz megjelenítőivel kapcsolatos specifikációt a Digital Chat Station hozta nyilvánosságra. Most pedig egy még megbízhatóbb forrástól, Ming-Chi Kuótól jöttek friss és érdekes információk. A fizikai méretekről, a Face ID sorsáról, és egyebek melllett az árról is szót ejtett az Apple ügyeiben általában igen jól értesült piaci elemző. Valamint megerősítette azt, hogy a szerkezet 5,5 colos külső, és közel 7,8 hüvelykes belső panelt használhat.

Galéria megnyitása

Az iPhone X megjelenése óta az Apple fokozatosan a Face ID alkalmazására állt át az összes mobiltelefonjánál. Az iPhone SE kivezetésével az utolsó Touch ID-t felvonultató termék is nyugdíjba vonult. A hajtogatható iPhone azonban visszahozhatja az ujjlenyomat-olvasót. Valószínűleg nem tudja, és az esetleges magas költségek miatt nem is akarja az Apple becsomagolni ebbe a termékbe a Face ID szenzorcsoportját. A készülék oldalán található bekapcsoló gomb rejtheti majd a biometrikus szenzort.

Feltételezéseink szerint az Apple az iPhone 17 Air modellben már olyan technológiákat próbálhat ki, amiket a „foldable” iPhone esetében is hasznosítani fog. Ez a termék ugyanis a vékonyság tekintetében teljesen új kihívás elé állította a mérnököket. Minden eddigi iPhone-nál, de még a legvékonyabb iPadeknél is kecsesebbnek kell lennie ennek a szerkezetnek, hogy összehajtott állapotában se legyen túl vastag.

Az Apple iPad Pro 5,1 milliméterrel a legvékonyabb modernkori Apple termék. Ehhez képest a friss pletyka szerint 4,5-4,8 milliméter között lehet majd a hajtogatható iPhone nyitott helyzetben.

Ming-Chi Kuo úgy értesült, hogy zárt formában is képes lehet az Apple 9,5 milliméteren vagy akár az alatt tartani a készülék vastagágát. Azt viszont látni kell, hogy minimális változások ebben még lehetnek az eszköz jelenlegi stádiumában, hiszen ezt például a hátlap végleges burkolata is befolyásolja majd. A fejlesztők rozsdamentes acélt és titánt gazdagon használnak majd a zsanérban és a keretnél is.

Galéria megnyitása

Két kamerát kaphat majd a hajtogatható iPhone, miközben mind a kettő képernyőben lesz egy-egy szelfikamera is. Az akkumulátor pedig már állítólag egy új technológiát fog használni, amit először az iPhone 17 Airnél fog bevezetni, élesben tesztelni az Apple. Vélhetően a szilícium-karbidra áll át a versenytársaihoz hasonlóan.

Hogy mennyibe fog majd ez kerülni? Nos, úgy tudja Kuo, hogy jelenleg az Apple 2000-2500 dolláros árazásban gondolkodik. És elvileg rögtön 2026-ban szeretne 3-5 millió példányt értékesíteni. 1-1,25 millió forintba kerülhet majd Magyarországon a termék, már ha egyáltalán elérhető lesz a magyar vásárlóknak. (Ezt könnyű kiszámolni, mivel mostanában az Apple szinte minden iPhone-t úgy árazott, hogy 500 forintos dollár árfolyammal számolta át az amerikai nettó ajánlott fogyasztói árakat hazai bruttóra.)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2025. márc. 12. 9:42
#5

"...jelenleg az Apple 2000-2500 dolláros árazásban gondolkodik. És elvileg rögtön 2026-ban szeretne 3-5 millió példányt értékesíteni."

Rendben van!

tomchee
tomchee
2025. márc. 12. 13:45

@KikiGames akkora siker lesz mint az apple vr

Joachim21
Joachim21
2025. márc. 12. 8:39
#4

Az a baj ezekkel hogy kihajtogatva nem kihasználható a teljes képernyő pl. mozizáshoz. Félbe kellene hajtani az Ipadet, és az lenne egy közel ideális forma, de senki nem lépi meg, mert akkor összecsukva lenne használhatatlan. így meg ilyen öszvér megoldások születnek, és még eszetlenül drágák is.

humaniod
humaniod
2025. márc. 12. 7:58
#3

Minek?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. márc. 13. 18:24

@humaniod tobb ismerosom is hajtogatos mobilt hasznal, es imadjak… a felhasznalok egy reszenek tetszik

axe
axe
2025. márc. 12. 1:32
#2
  1. képen kicsit túl van tolva az ai, 2. kép hihetőbb, hiszen ott a notch 2025-ben is
Kajafun
Kajafun
2025. márc. 11. 19:06
#1

Szerintem túl sokat akarnak. Westworldben jól néz ki az a tablet, de nem tartunk ott. :D

Vissza az oldal tetejére