A MediaTek fejlesztés alatt álló rendszerchipje a jelek szerint már eléggé jól áll. Korábban is lehetett már olyan kiszivárgott képernyőmentéssel találkozni, ami arra utalt, hogy élesben tesztelik a lapkát, most pedig itt az első teszteredménye, ami igencsak jól sikerült.

Egy Vivo okostelefonnal vitték pályára a Dimensity széria soron következő csúcsragadozóját. A készülék a V2184 azonosítóval rendelkezett, amiből igazából semmi nem derül ki. Annyi biztos, hogy felsőkategóriás készülék lesz, nagy valószínűséggel a Vivo X termékcsaládnak valamelyik tagja. De számunkra most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Dimensity 9000 rendszerchipből rekord pontot sikerült kisajtolni.

Elsőként ért el az AnTuTu keretei között 1 millió pontot olyan lapka, ami okostelefonokba lett tervezve. Korábban ezt az álomhatárt az Apple M1-nek sikerült átlépnie. Most a MediaTek terméke kapcsán egészen pontosan 1 002 220 pontos csúcsról számolhatunk be.

Galéria megnyitása

A korábbi androidos csúcsmodellek 7-800 ezer pont körül „táncoltak”, szóval ebből a szempontból egyébként nem különösebben meglepő, hogy a következő csúcsszéria már átlépheti az egymilliós határt. Erről a mostani eredményről egyébként több forrás is egymástól függetlenül számolt be, szóval hitelesnek tekinthető.

A MediaTek ezúttal állítólag mindent megtett azért, hogy egy olyan felsőkategóriás lapkát hozzon össze, ami tényleg a versenytársa lehet majd a Snapdragon zászlóshajónak, és nem csupán egy megfelelő, de olcsóbb alternatívaként szolgál. Az eddigi hírek szerint a processzort tekintve ugyanolyan lesz a Snapdragon 8 Gen 1 és a Dimensity 9000 architektúrája, és az órajelei még magasabbak is lehetnek. GPU-ban viszont a Qualcomm talán marad az élen, de ennyire kár elébe szaladni a dolgoknak.

A Dimensity 9000 a pletykák szerint 3 GHz-es Cortex-X2 processzormaggal fog nyitni, amit három Cortex-A710 egység követ majd 2,85 GHz-re hangolva, a hatékonyságért felelős Cortex-A510 kvartett pedig 1,8 GHz-ig skálázódhat. A grafikus feladatok végrehajtása pedig egy Mali-G710 MP10 integrált GPU-ra hárul majd. A lapka 4 nm-es csíkszélességen fog készülni, ezáltal a hatékonysága kiemelkedő lehet, és a MediaTek M80 5G modemet fogja itt használni a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére