A Huawei mindent megtesz, ami tőle telik, és bár azt túlzás lenne állítani, hogy úgy tud haladni a fejlesztéseivel, mintha nem is lennének a korlátozások, de lépdel előre olyan tempóval, amire jelen körülmények között képes. A cég elnöke a Huawei Connect keretében adott interjút, amiben beszélt arról, hogy mi a helyzet az 5G-vel.

Az 5G jelentette volna eredetileg a Huawei számára az igazi kitörési lehetőséget, minden területen megpróbált piacvezetővé válni, ahol csak lehet az 5G-vel érvényesülni. Kiváló termékeket tett le az asztalra, és nagyon szépen haladt előre, de végül az 5G-vel a vesztébe rohant. Az Egyesült Államok az 5G hálózati eszközöket alapul véve kiáltotta ki nemzetbiztonsági kockázatot jelentő entitásnak a céget, amit egy a mai napig tartó korlátozás sorozat követett.

Galéria megnyitása

Mostanra a Huawei az összes chipgyártótól el lett vágva, akinek olyan technológia áll a rendelkezésére, amivel képes lenne előállítani a cég számára megfelelő rendszerchipeket. Cserébe a Qualcomm szállíthat neki megfelelő lapkákat az okostelefonok és más eszközök számára, de csak a Qualcomm van ilyen helyzetben, és mint azt megtudhattuk, az 5G technológiákhoz semmilyen módon nem férhet hozzá a cég.

Ennek megfelelően még az integrált 5G modemes rendszerchipeket s úgy szállítja a Xiaominak, hogy azokban az új generációs hálózati komponens nem használható ki. Legutóbb éppen a Nova 9 széria jelent meg 4G LTE hálózati modemmel a Snapdragon 778G rendszerchipet alkalmazva. De Eric Xu, a Huawei elnöke úgy nyilatkozott, hogy ez a helyzet nem végérvényes.

Galéria megnyitása

Elmondta a szakember a Huawei Connecten, hogy most nagyon nehezen lehet 5G-s Huawei készülékekhez jutni, és sajnos azt is el kellett ismernie, hogy ez valószínűleg nem fog egyhamar megváltozni. Ugyanakkor hozzátette Eric Xu, hogy a vállalat egyáltalán nem tekinti a jelenleg egy végleges állapotnak.

Mindent megtesznek azért, hogy kemény munkával újra sínre tegyék a mobilos ágazatot, ha ez nem is lesz egyszerű feladat az új generációs hálózati támogatás biztosítása nélkül. Eric Xu meglátása szerint néhány évbe bele fog telni az, hogy a Huawei újra 5G-s okostelefonoknak a fejlesztésébe foghasson, de eljön majd ennek az ideje.

Galéria megnyitása

„A Huawei a túlélésért sok technikai problémával néz szemben, és igyekszik ezeket megoldani, miközben a tehetséges szakembereket megtartja. Sőt, a Huawei még ki is nyújtja a kezét, hogy átölelje a világ legjobb tehetségeit, hogy velük tudja a vállalat elérni a túlélési folyamatban elébe gördülő akadályoknak a leküzdését a végső túlélésért.” – mondta Eric Xu.

Azt is hozzátette a szakember, hogy a cégen belül a HiSilicon helyzete nem változott azzal, hogy a vállalat nem gyártathat lapkákat. Nem kell attól félni, hogy ez lehúzza majd a rolót. Kiemelte a szakember, hogy közvetlenül ez sosem hozott profitot a Huawei számára, szóval nem függ a működtetése attól, hogy mi a helyzet a chigyártás terén. Persze azért be kell azt látni, hogy ez erősen ki van sarkítva, de bízunk abban, hogy a nagyon sok tehetséges szakembernek munkát adó részleget valóban tudja még a jövőben hasznosítani a vállalat.

Galéria megnyitása

„Most a Huawei a túlélés folyamatában van, ebben a folyamatban a különböző vállalatok különböző választási lehetőségekkel rendelkeznek, számos vállalat választja a méretének csökkentését, az elbocsátásokat, azonban a Huawei az ellenkező utat választotta.” – zárta az interjúját a szakember.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. szept. 29. 3:19
#1

Magyarországon 4G-n is szar a net. Ja, és még pofátlanul drága is. Telenor, Vodafone, stb. Mind egy kutya.

predike07
predike07
2021. szept. 30. 7:42

@lucskossnyillass Mondanám, hogy igazad van de nincs. Nekem a vodás mobilnet Magyarországon szinte hibátlan. Az ár más kérdés, kinek mi az igénye és persze minél több adat kell úgy drágul is.(én összesen havi 3000 ft fizetek) Külföldön már más kérdés, főleg ebben az évben sokat csökkent a minőség tavalyhoz képest, de még mindig jobb opció mint a többi szolgáltató. Felár nélkül ugyanazokkal a feltételekkel használom probléma mentesen kinnt.

Vissza az oldal tetejére