Kézenfekvő a feltételezés, hogy bizonyára valami berögzült, régi technikai kötöttség miatt - valójában azonban egész más áll a háttérben, mégpedig egy bizonyos német illető, aki egyszerűen megállapította, hogy a 160 "tökéletesen elégséges".
Ez az ember Friedham Hillebrand volt, egy kommunikáció-kutató, aki egy kisebb csoporttal közösen munkálkodott egy mobiltelefonos szöveges üzenetküldési és -fogadási szabvány kidolgozásán. A 160 karakteres számhoz pedig egy egészen érdekes, bár meglehetősen önkényes "kísérletsorozattal" jutott el.
Semmi egyebet nem tett ugyanis, mint hogy leült az írógépe elé, és találomra leírt egymás után egy sor különböző mondatot, kérdéseket és állításokat egyaránt, majd összeadott, osztott-szorzott, és végül ezt a számot hozta ki eredményként.
Innentől pedig már csak a tényleges küldési mechanizmus kialakítása volt hátra; mivel pedig ő egyben egy GSM nem-hangalapú szolgáltatásokkal foglalkozó bizottságának is a tagja volt, hát előállt az ötlettel, hogy az üzeneteket közvetíthetnék azokon a rádiócsatornákon, amelyeket a mobilok már amúgyis használnak a fogadó készülék jelerősségének megállapítására. Ez rendben is lett volna, csakhogy ez a megoldás 128 karakternél többet eleinte nem tett lehetővé.
Hillebrand azonban kötötte az ebet a karóhoz, és addig alakítgattak, fejlesztgettek, trükközgettek, amíg végül sikerült feltornászniuk a limitet 160-ra. Ezt követően már csak egy feladata maradt, és azt is maradéktalanul véghezvitte: rákényszerített minden szolgáltatót, hogy támogassák az SMS-t, különben lészen sírás és fogaknak csikorgatása. Íme, egy modern hőseposz.
