A Lienzo stúdió készülő játéka, a Mulaka kiemelkedik a tömegből, mégpedig azzal, hogy szakítva a megszokott fantasy hagyományokkal, az észak-mexikói tarahumara törzs legendáit és mítoszait veszi alapul.
A játék low-poly modelljei és minimalista textúrái ellenére nagyon szép – állóképen kicsit régimódinak tűnhet, de mozgás közben ennek nyoma sincs, a kicsit darabos karakterek pörögnek-forognak-ugranak. Számos érdekes stílusbeli döntéssel találkozhatunk, minden kicsit másnak tűnik, ez pedig tökéletesen illik egy számunkra ismeretlen kultúra felfedezésének érzéséhez.
A fiatal Sukurúame bőrébe bújunk a Mulakában, aki egyfajta sámán a törzsben, a vidéket járja, és a helyi folklór olyan gonosz szellemeivel és szörnyeivel harcol, mint például Ganoko, Rusíwari, vagy Sipabuara. Nyilván fogalmunk sincs, kik ezek, de annál izgalmasabb az egész. Útközben kapcsolatba lépünk majd az istenekkel, és megtanuljuk, hogyan változzunk át más formába, például madárrá. Az így nyert új képességekkel eljuthatunk a térkép eddig elzárt részeire is.
A fejlesztők külön kiemelték, hogy együtt dolgoztak a törzs modern leszármazottaival és antropológusokkal is, így mindent a lehető legautentikusabban alkothattak meg. Felvették a hagyományos zenéket, a karakterek a tarahumara nyelven beszélnek, és persze a történet a már említett mítoszokra épül. A játékból származó haszon egy részét a Tarahumara Sierra fenntartásának támogatására fogják fordítani.
Készült egy háttér-videósorozat is, ennek első részéből megtudhatjuk, hogy a törzset főleg futóképességükről ismerték, szuperembereknek is nevezték őket. A szarvasokat például addig üldözték vadászat közben, míg az állat a kimerültségtől könnyen elejthetővé nem vált.
A Mulakát már a tavalyi PAX Westen is bemutatták, a megjelenés február 27-én lesz. A steames oldal már él.





























