Az Aztezről először 2013-ban lehetett hallani és már akkor érdekesen hangzott a maga körökre osztott stratégiákat és 2D-s, véres verekedéseket elegyítő játékmenetével, a monokróm színvilágra alapozott vizuális stílusával és a 16. századi Mexikóba, illetve Közép-Amerikába helyezett történetével. Ezután azonban jó időre eltűnt a ködben, egészen mostanáig: a játékot készítő kétfős stúdió, a Team Colorblind bejelentette, hogy elkészültek a munkával és az Aztez augusztus 1-én megjelenik.

A célunk az lesz a játékban, hogy felépítsük és fenntartsuk a nagy azték birodalmat. A diplomácia nyilván része ennek a munkának, de sokszor belefutunk majd olyanokba, akik nem hallgatnak a szép szóra – őket birodalmunk speciális katonáival bírhatjuk jobb belátásra, akik kegyetlenek és könyörtelenek a harcban, sőt, még az istenek haragját is megidézhetik ellenségeikre.

Nyolc fegyverszettet gyűjthetünk majd össze, több, mint 25 féle ellenfelünk lesz, akikkel 50 „harci környezetben” folyhat a küzdelem – ezeket valódi városok és az azték alvilág alapján mintázták. Zsákmányként több, mint 70 kozmetikai tárgy vár ránk. Ha csak a csaták érdekelnek minket, arra is lehetőség van, hogy kikerüljük a stratégiai részt és a főváros, Tenochtitlan arénájának hősévé váljunk.

Győzelmeinket, vereségeinket és minden egyéb statisztikánkat egy külön, részletes oldal gyűjti majd, az online ranglista segítségével pedig összemérhetjük tudásunkat a többi játékoséval.

Az Aztez a Steamen, a Humble Store-ban és más digitális boltokban lesz elérhető augusztus 1-től.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére