Az már egy ideje nyílt titok volt, hogy az Oppo még decemberben be akar mutatni egy újabb készüléket, hiszen előzetesen némi információt is megosztott már az R1-gyel kapcsolatosan. Az azonban mostanáig nem volt világos, hogy pontosan mire is kell számítanunk. Az Oppo R1 végül egy középkategóriás okostelefon lett, amely már egy felmenővel is rendelkezik a globálisan forgalmazott Oppo R819 személyében.
Az R829T modellkóddal azonosított eszköz nem jelent hatalmas előrelépést az elődjéhez képest, de ez nem gond, hiszen az R819 egy nagyon jól összerakott, kiegyensúlyozott gépezet. Az új mobilon már az Oppo N1-nél megismert Color OS operációs rendszer lesz jelen, ami az Oppo mérnökeinek köszönhetően jött létre. Természetesen az alapot ezúttal is az Android adta, csak ezt alakították át a saját szakállukra. A háttérben a Jelly Bean 4.2.2 van jelen, amely ugyan nem a legfrissebb, ám számos szoftveres extrával igyekeznek ezért kárpótolni minket. Az oprendszer mozgásba lendítéséért egy MediaTek MT6582 lapka felel, ami az MT6589-et hivatott felváltani az R819 után. Az új SoC főleg a grafikus egységben hoz változást az elődje után, ám ez nem feltétlenül jelent pozitív előrelépést – érdemes az első teszteket megvárni. Itt a négy Cortex-A7 mag 1,3 GHz-es órajelen üzemel, a Mali-400 MP2 grafikus processzor meg 500 MHz-es frekvencián dolgozik. A rendszernek 1 GB-nyi memória jutott, a jövendőbeli tulajdonosoknak pedig 16 GB-tal kell beérniük. Memóriakártyás bővítési lehetőség nincs.
A rendkívül kifinomult megjelenésű telefon hátulról egészen úgy fest, mintha egy Sony Xperiával lenne dolgunk. A készülék fekete és fehér színben lesz megvásárolható; a fehérnél a vékony fém keret arany színbe öltözött, ezzel valószínűleg elsősorban a hölgyeknek kedveznének. Az előlapot egy 5 hüvelykes, kapacitív, IPS technológiát használó panel tölti ki. A betekintési szögekre és a kezelhetőségre így biztosan nem lesz panasz, de mi a helyzet a felbontással? Nos, az Oppo mérnökeinek választása egy 720p-s megjelenítőre esett (294 PPI), így tökéletes képet fog produkálni az R1. Az újdonság kapcsán már korábban is utalt arra a gyártó, hogy jó lesz az éjszakai fotós lehetőség, és most már arra is fény derült, hogy miért. A hátlapon gubbasztó, LED villanóval felvértezett 8 megapixeles kamera a Sonytól érkezett. Az egység 1/3.2 hüvelykes, BSI CMOS szenzorral lesz ellátva, a lencserendszere F/2.0 apertúrás, az új PI technológia sem hiányzik belőle, és a szoftveres oldalon is különösen nagy figyelmet szenteltek az éjjeli mód optimalizálására. Előre, a videóhívások bonyolításának céljával egy 5 MPixeles modul került, mely így már a komolyabb feladatok elvégzésére is alkalmas lett.
A kapcsolati képességek tárháza sokrétű. A mobil kommunikációs modem 3G HSDPA támogatással kecsegtet, továbbá került bele 802.11 b/g/n előírásoknak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul, GPS vevő és – a MediaTeknek köszönhetően – az FM rádió sem hiányozhat a tarsolyából. A hátlapja mögött két SIM kártya hely van, így a dupla SIM-es megoldásra vadászóknak is a kedvében jár az Oppo. Az R1 meghajtásáról egy 2410 mAh-s akkumulátor fog gondoskodni, így az R819 után itt javulni fog valamelyest az üzemidő, ami jó hír, hiszen ezzel az elődjénél sem volt már gond. Az eszközház rendkívül kecses lett, mindössze 7,1 milliméter vastag, a felülete pedig 142,7 x 70,1 mm. A gép tömege is rendben van a méretéhez mérten: 140 grammot nyom.
Az Oppo R1 mindezek fényében jó lett volna az Oppo R819 felváltására, ám az árakkal most nem bánt kesztyűs kézzel a vállalat. Az újdonság 50 eurós felárral került be a kínálatba, tehát a 250 eurós R819 mellett ezért 300-at fognak elkérni. Biztosan kijelenthető, hogy Európából is megvásárolható lesz, de egyelőre csak Kína kiváltsága az R1, a forgalmazást a következő hónapokban terjeszthetik ki.


































