Men of War: Condemned Heroes - Visszavonulás = halál!

Elszánt szovjet bakák a sátáni náci hadsereg ellen, kevés lőszerrel és nulla felkészültséggel. A Condemned Heroes egy ultranehéz RTS.

Men of War: Condemned Heroes - Visszavonulás = halál!

I. oldal

Vannak sorozatok, amik hosszú évek alatt sem képesek a megújulásra. És vannak sorozatok, amik totálisan, egy az egyben ugyanazt nyújtják minden egyes felvonásukban. Míg egyes szériáknak ez legalább jól áll, addig másoknak csak teher az egyre több, dög unalmas mellékág / kiegészítő, amit ráaggatnak a szerencsétlen franchise-ra. Ez utóbbi, eléggé kényelmetlen a cipőben jár a szebb napokat megélt Men of War is: egy nehéz, realisztikus, nehéz, történelmileg hű, nehéz játék egymilliomodik kiegészítőjével van dolgunk a Condemned Heroes képében, mely bár nem konkrétan rossz expanzió, sajnos az árát – és a külön megjelenést – egyáltalán nem éri meg.

Előre a hazáért!

A játék egyből a lecsóba csap, nincs történet, vagy egyéb felesleges sallang, mindössze pár küldetés, melyek 1943-tól 1945-ig követik nyomon egy büntetőosztag viszontagságait. Az Ukrajnán, Lengyelországon és Németországon átívelő kampány ezúttal a hírhedt sztálini 227-es parancsot veszi alapul, tudjátok, amikor a jó öreg bajszos munkáshős kiadta az ukázt: nincs visszavonulás, aki megfordul, azonnal lőjék le! Ez a módszer ugyan eleinte nem volt túl hatásos, a németekre könnyedén a szívbajt hozta, mert látszólag rettenthetetlenné tette a ruszki bakákat (persze valójában csak annyi történt, hogy szerencsétlenek inkább szaladtak bele a német géppuskatűzbe, minthogy szembeszálljanak szeretett vezérükkel). A játékban egy ilyen előretolt büntetőosztagot kell terelgetnünk, azaz főként olyan embereket, akiknek az ég világon semmilye sincs. Na jó, egy öreg PPSH és pár gránát kijut, de ennyi, ez minden, ezzel a bőségesnek kicsit sem nevezhető arzenállal kell szembeszállnunk a németekkel, miközben a játék kivitelezhetetlennek tűnő küldetésekkel bombáz. Állítsunk meg egy teljes német ezredet úgy, hogy kiiktatjuk a kommunikációt? Oké, semmi gond! Ja, hogy alig leszünk hatan, és lőszerből is csak kettőnek jut? Ehh... Na jó, most talán kicsit messzire mentem, de legalább érzékelhetővé válik a játék nehézsége.

A Men of War mindig is híres volt a kihívásról, amit a játékosok elé állít, ám az eddigi legkeményebb kiegészítő kétségkívül a Condemned Heroes. Ezzel önmagában véve nincs baj, lévén a fejlesztők kifejezetten a sorozat rajongóit célozták meg az önállóan is futtatható expanzióval. De ha arra gondolunk, hogy akadhat pár elveszett lélek, akik ismeretlenül ruháznak be a játékra, mondván, hogy nem kell hozzá a 2009-es alapjáték... nos, jó tanácsként csak annyit mondhatunk, hogy aki még nem találkozott a sorozat valamely korábbi részével, ne vegye meg a Condemned Heroes-t, mert egy óra után csak szitkozódni fog, és garantáltal elmegy a kedve az összes második világháborús stratégiától.

II. oldal

[bold]

Csak a vodka[/bold]

A játékmenet maradt a régi, annyira, hogy a Condemned Heroes-ban egy új egység vagy fegyver nem sok, annyi sem mutatkozik be. Ez a kiegészítő legnagyobb negatívuma, hisz miután a Vietnámmal kicsit eltávolodtak az eredeti miliőtől a készítők, a visszatérésre már nem jutott elég kraft. Mégis, muszáj volt újra a második világháborúhoz nyúlni, nehogy már elfelejtse valaki szerencsétlen szovjet hősöket.

Annyit mondjuk változott a felállás, hogy a játék még szemetebb lett, mint korábban. A pályákon szó szerint minden egyes méterért meg kell küzdenünk, és mivel ellátmányt nem kapunk, kénytelenek vagyunk az elesett német katonák holttesteiből lootolni. Ahogy elérünk egy lőállást, azonnal fordítsuk meg és tüzeljünk, ahogy a csövön kifér, mert elég egyetlen emberünket elveszteni az első rohamban és simán lehet, hogy buktuk a küldetést. Ugyan a visszavonuló bakákra tüzet nyitó lőállások nem kaptak helyet a pályákon, nincs is hová fedezékbe húzódni, mert az AI lekövet és egy tiszta sorozattal elkaszálja a pihenő osztagot. Az egyetlen tipp, amit adni tudunk, hogy osszuk két részre a csapatunkat, így legalább megtudjuk, hogy feleakkora támadóerővel milyen messzire jutunk el.

Persze ha valaki mazochista, vagy egyszerűen rajong a játékért, megtalálhatja számításait a Condemned Heroes-ban. A közvetlen irányítási rendszert kifejezetten a szívós pályákra találták ki, így a játékmechanika kiválóan szerepel, sőt, talán sosem volt ennyire összehangolt egyik korábbi részben sem. Szomorú viszont, hogy a kevés újdonság mellett ez egyszerűen nem elég. Kapun pár többjátékos pályát, illetve hat bónuszküldetést, melyeknek semmi közük a büntetőosztagokhoz, de ennyi.

III. oldal

[bold]

Vörös veszedelem[/bold]

Technikai téren a játék csak nagyon keveset változott (hehe, mintha más fejlődött volna). A motor ugyanaz, a poligonszám sem emelkedett, de a modellek arcán élesebb textúra feszül, és kicsit a pályaelemek is letisztultabbak lettek. Ez viszont kevés sajnos, 2012-t írunk, egy 2009-es játék egyszerűen alkalmatlan rá, hogy felvegye a versenyt korunk csodáival. Nem lenne teljesen fair összemérni a Condemned Heroes-t és mondjuk a Shogun 2-t, de valljuk be, utóbbihoz egy DLC-ben tízszer annyi extrát kaptunk (Fall of Samurai, ha még emlékeztek), mint itt egy különálló kiegészítőben.

Nehéz objektívan értékelni a Men of War: Condemned Heroest, mert mint különálló játék, semmit sem ér, de mint expanzió (vagy inkább DLC), megér egy misét, ha valaki őszintén rajong a sorozatért. Ugyanakkor ezt még egyszer nem tudja ledugni a torkunkon a keleti csapat: ha a folytatás nem hoz változásokat, elveszíthetik a fanok amúgy sem nagy számát.

Platformok: PC

Tesztelt platform: PC

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward