A nemzetközileg ismert és elismert weboldal, a HWBOT, túlzás nélkül nevezhető a tuningosok egyik legkedveltebb weblapjának, amely az elért tuningeredményeket és rekordokat összesíti. Az adatbázis üzemeltetői érdekességként most arról készítettek kimutatást, hogy a tuningosok mely gyártó DDR3-as memóriamoduljait kedvelik leginkább, azaz melyik gyártó termékeivel született a legtöbb eredmény az elmúlt negyedév folyamán.

2011 első negyedévében még a Corsair volt a legnépszerűbb ebben a tekintetben, a második helyen pedig a G.Skill termékei voltak – a két vállalat között minimális különbség mutatkozott részesedés tekintetében. A helyzet a tavalyi év negyedik negyedévében változott, ugyanis a G.Skill megelőzte a Corsairt, mivel a legtöbb tuningeredmény G.Skill rendszermemória alkalmazása mellett született.

Galéria megnyitása

A legfrissebb statisztika alapján a helyzet a G.Skill számára tovább javult: a vállalat 2011 első negyedéve óta 7,42%-kal növelte részesedését, így ma már 33,22%-os részesedéssel képviselteti magát a HWBOT eredmények között. A 2012-es év első negyedévének alakulását szemléltető összesítése alapján a Corsair már csak 23,15%-os részesedést könyvelhet el, és utána következnek a Kingston termékei, amelyek 13,12%-os részesedéssel bírnak. További érdekesség, hogy a listán a GeIL az elmúlt negyedév során fellépett a negyedik helyre. Az ötödik pozíciót a Patriot DDR3-as memóriamoduljai foglalták el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. máj. 18. 6:01
#21

Engem speciel sosem érdekelt a tuning. Noha a benchmark kicsivel nagyobb értéket mutat, sosem éreztem a gyakorlatban látványos teljesítménynövekedést.

ThompsoN
ThompsoN
2012. máj. 17. 17:11
#20

Én sem bántam meg a G.Skill-t. 1866MHz-es modulok gyárilag 9-10-9-28-as időzítéseken mennek. Szépen gondoltam egyet, és beállítottam nekik 8-9-8-26-ot. Szerintem többet is vinnének, persze ipari áram nélkül.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. máj. 17. 16:27
#19

Engem nem lepett meg a Kingston helyezése, jó megbízható RAMokat gyárt.

bede sándor
bede sándor
2012. máj. 17. 16:23
#18

A Geil engem nem lepett meg, évek óta használom a ramjait, (DDR2-DDR3) több konfigot is összeállítottam vele, és csak dícséri mindenki, köztük én is. Strapabíró ramok.

Georg17
Georg17
2012. máj. 17. 16:09
#17

Igen én is azt hittem, hogy a Mushkin népszerűbb. De a Geil pozíciója is meglepő. Az első három mondhatni papírforma.

*"Az adatbázis üzemeltetői érdekességként most arról készítettek kimutatást, hogy a tuningosok mely gyártó DDR3-as memóriamoduljait kedvelik leginkább, azaz melyik gyártó termékeivel született a legtöbb eredmény az elmúlt negyedév folyamán."*****

Szerintem ez elég egyértelműen van megfogalmazva. Azaz itt nem csupán a memória tuningjára kell gondolni, hanem az összes tuning eredményre. Egy mezei CPU tuningnál is meg kell adni az alaplap, a memória, stb. paramétereit.

tibaimp
tibaimp
2012. máj. 17. 15:46
#16

Corsair, szeretjük, most is az van a gépben, igaz még csak ddr2, de idén csere lesz, ha minden jól megy, és úgy tervezem, hogy marad a márka is :)

benczeb90
benczeb90
2012. máj. 17. 15:22
#15

azt hittem népszerűbb a Mushkin, hmm

Balucsek
Balucsek
2012. máj. 17. 14:12
#14

alfoldi: az OCZ kb 2 éve kilépett a RAM piacról azzal az indokkal hogy teljes erővel az SSD-kre koncentráljon, így DDR3-masok közt már nem sok komoly ramja maradt amit a tuningmesterek felhasználhatnak...

Amúgy az első 2-őt el találtam utánuk a Kingstont és a GEIL-t hátrébb vártam volna.

alfoldi
alfoldi
2012. máj. 17. 13:40
#13

Szerintem a legnépszerűbb ramok a Kingston,Corsair mellett az OCZ-nek is ott lenne a helye, itt benn sincs a top 10-be, elég fura ez a ranglista.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. máj. 17. 13:09
#12

De más részről sem tartom így az egészet természetes valósághűnek , mert : vannak ugye a támogatók is a nevesebb csapatoknál , vagy akár egyéni versenyzőnél :P és azért is fizet , hogy az Ő termékükkel legyen a tuning - kis reklám saját maga fele - amivel természetesen a nyereségorientálódást várja , mert azért sokan ezt is figyelembe veszik ám. Húú nekem is Corsair kell , mert jó lehet tuningolni ...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. máj. 17. 13:01
#11

newclear

Ha beküldesz egy eredményt - azt minek nevezed ? Jó igaz másképp kellett volna akkor írnom , de lényeg ez ... azt az eredmény ( tesztlapot, adatlapot ) küldik be , amivel sikerült azt elérniük , amit még hitelesítenek is , hogy valós-e ?! Vagy nevezd aminek jól esik :D

newclear
newclear
2012. máj. 17. 13:11

Szerintem először próbáld megnézni mi a HWBot.org és máris megválaszolod a saját kérdésed.

Neked ugyanaz látatlanban "szavazni" egy kedvenc márkára, mint amikor valaki ténylegesen birtokolja és használja azt a terméket?

Tesztlap, adatlap? Te miről beszélsz? Nézd meg a HWBot.org-ot, mégegyszer ezt tudom javasolni.

chris123
chris123
2012. máj. 17. 12:53
#10

Azt hittem a Mushkin jobb...

tokyofej
tokyofej
2012. máj. 17. 12:44
#9

E-péló, Nurba, e-péló! :D

Nurba
Nurba
2012. máj. 17. 12:16
#8

És miért jó a memóriát tuningolni? Van valami komoly hozama a memória benchmarkokon kívül?

atti2010
atti2010
2012. máj. 17. 13:14

Az APU IGP-je nagyon szereti a megahertzeket és ezt komoly FPS -ket jelent játékokban, a CPU-nak szinte semmi többletet nem hoz a benchmarkon kívül.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. máj. 17. 12:12
#7

Nem valós adatok ezek ... csak egy kérdőív alapján és akik erre hajlamosak voltak kitölteni - azok között oszlott emígyen meg az arány . Soha a bü.ös életben nem látni valós eredményeket . csak a beérkezett szavazatok alapján ... szinte semmiben nem tudnak reális állapotot felmérni ... ennyi .

[bold]

a tuningosok mely gyártó DDR3-as memóriamoduljait kedvelik leginkább[/bold]

Lehet hogy tesztelné mind , akkor midjárt más lenne a vélemény - de ki tejóheti ezt meg , hogy az összesből vásároljon és ugye nem egy garnitúrát :P mert ugye a hazavágott ramokat is belekell kalkulálni ... nem egypár nyüstölt már el kezeik alatt ...

KINGMAX -al nincs semmi gond , csak nem az alap legolcsóbbal kell vigéckedni , de ez igaz az összes márkára ...

newclear
newclear
2012. máj. 17. 12:53

Már ne haragudj, de te itt valamit nagyon benéztél.

Itt szó sincs kérdőívről. A HWBOT.org honlapra feltöltött tuningeredmények adatbázisából összesítették, hogy milyen arányokban oszlanak el a különböző memória gyártók.

Ez nem vélemény. Amit itt látsz az olyan felhasználókat tartalmaz, akik azt használják/ták.

@Nurba: Ahol szükség van a memória-sávszélre ott számíthat. De ez nyilván platform függő is, hogy mennyire profitál az adott környezet a nagyobb mem. sávszélből.

NimKorko
NimKorko
2012. máj. 17. 11:10
#6

Akkor csak rosszul fogalmaztál.

Amúgy megnézném meddig lehet a Kingmax Nano 2000MHz-eseket tovább tuningolni.

Épp most bővítettem 8GBra a repertoárt belőle.

Szucseee
Szucseee
2012. máj. 17. 10:45
#5

Nem azt mondtam hogy nem lehet tuningolni, de egy tuning listán ne keresd... :P

Szucseee
Szucseee
2012. máj. 17. 10:39
#4

Kingmax+tuning? Elvagy tévedve... :P

atti2010
atti2010
2012. máj. 17. 10:42

2 darab 1600Mhz -es Kingmaxom van, mindkettő megy 2000-et 1,7V-on, te vagy nagyon eltévedve.

newclear
newclear
2012. máj. 17. 10:39
#3

Az első kettő szerintem semmiképp sem meglepetés. Véleményem szerint, aki néha-néha szétnéz külföldi fórumokon, stb., az bármikor megmondja, hogy a G.Skill a legnépszerűbb, azt meg talán bárki megtippeli, hogy a második a Corsair.

LavX
LavX
2012. máj. 17. 10:35
#2

Kingmax hol van?:O

DogTheDog
DogTheDog
2012. máj. 17. 10:34
#1

Egy Elpida,Hynix es Samsung triot vartam a topra:)

Vissza az oldal tetejére