Az Intel még márciusban kiadta a Haswell és a Broadwell processzorokhoz készített mikrokód frissítést, amely mind a Meltdown, mind pedig a Spectre bugokkal szemben védelmet nyújt. Ahhoz persze időre van szükség, hogy a friss mikrokódot az alaplapgyártók is beépítsék friss UEFI Firmware-eikbe, de a folyamat azért szépen halad. Remek bizonyíték erre, hogy az ASUS nemrégiben elérhetővé tette a legfrissebb BIOS-okat a 9-es sorozatú lapkakészletekkel szerelt alaplapjaihoz, amelyek már segítenek a két említett bug elleni védekezésben.
Az LGA-1150-es processzorokat, valamint a Z9x, H9x, B9x és X99-es alaplapokat célzó frissítéseknél minden esetben szerepel a béta jelölés, hiszen ezek az alaplapok már 3-4 éve elérték az EOL státuszt, így a jótállási idejük is véget ért – vagy éppen a végéhez közeledik. Éppen ezért a gyártó béta jelölést alkalmaz, hogy felelősségét csökkentse, ha a frissítés során bármi probléma történik, valamint ha az adott rendszer a frissítés után is sérülékeny marad. Az első beszámolók szerint a frissítés alkalmazásával, valamint a Windows 10 Áprilisi Frissítésének telepítésével (April 2018 Update) valóban sikerült védelmet biztosítani az érintett rendszerek számára. A frissítés letöltéséhez a gyártó hivatalos weboldalára kell ellátogatni, ahol alaplapunk kiválasztása után a „Terméktámogatás/Support” fül alatt található a BIOS.






























