Először az USA Today számolt be róla megbízható belsős forrásokra hivatkozva, hogy az Amazon megvásárolhatja az Electronic Arts óriáskiadót. A lap szerint az Amazon számára nem csak a játékrészleg fontos, hanem a felvásárlással megszerezhető franchise-ok, amiket aztán át lehet ültetni filmes vagy sorozatos formára az Amazon Prime Video szolgáltatásán belül.

Egy ideje már hallani, hogy az Amazon megirigyelte az olyan adaptációk sikerét, mint például a The Witcher, és maga is el szeretne indulni ezen az úton.

Az USA Today szerint az Amazon kifejezetten olyan címek után érdeklődik, mint Dead Space, a Dragon Age és a Mass Effect. Ráadásul korábban már voltak olyan pletykák, hogy az Amazon ettől függetlenül is szeretne sorozatot készíteni a Mass Effectből, és erről elvileg tárgyalnak az Electronic Artscal. Az Electronic Arts képviselője annyit reagált, hogy nem kommentálják a hasonló pletykákat és spekulációkat.

Akárhogy is, nem sokkal az USA Today cikkének megjelenése után a CNBC amerikai televízióban David Faber piaci elemző cáfolta a híreszteléseket. Elmondása szerint beszélt olyan belsős forrásokkal, akik mindenképp tudnának róla, ha egy hasonló akvizíció előkészítés alatt állna.

Mivel a CNBC tulajdonosa, az NBCUniversal korábban próbálta megvásárolnit az Electronic Artsot (sikertelenül), így a CNBC-nél dolgozó Faber ismeri azokat az embereket a kiadónál, akikkel akkor a tárgyalások folytak. Most ezeknél az embereknél érdeklődött, akik legalábbis tagadták, hogy bármilyen hasonló üzletet készítenének elő az Amazonnal.

Miután az utóbbi években olyan óriási felvásárlások mentek végbe, mint amikor a Take-Two megvette a Zyngát 12,2 milliárd dollárért, a Microsoft az Activision Blizzardot 70 milliárdért, a Sony is sorra veszi meg a stúdiókat, és az Embracer Group sem tud leállni a bevásárlásokkal, egyre többen kezdték feszegetni, hogy mi lehet az Electronic Arts sorsa.

A kiadó közel 13 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, és olyan értékes szellemi termékek tulajdonosa, mint a Battlefield, a Need for Speed, a The Sims, a Dead Space, a Mass Effect, a Dragon Age, az Apex Legends és persze a pénznyomdának számító sportjátékok. Ezzel együtt az utóbbi időben arról is hallani lehetett, hogy informálisan az Electronic Arts vezetősége nem zárkózna el egy felvásárlástól, ha megfelelő ajánlatot kapnának, és a részvényeseknek megérné az ügylet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére