Az Insta360 a megszerzett tudását és tapasztalatát igyekszik a lehető legtöbb területen hasznosítani, egy ideje már webkamerákat is fejleszt. A vállalat 2022-ben mutatta be az első generációs Link kamerát, most pedig megérkezett ennek az utódja, a Link 2, és nem egyedül jött, hiszen itt van a Link 2C, ahol a kis C betű talán a „cheap” szóból ered, mivel egy fapadosabb, olcsóbb verziójáról van szó a Link 2-nek.
A Link webkamera azzal igyekezett érvényesülni, hogy az emberek követését nem csupán keretezéssel tudta megoldani, hanem egy kéttengelyes gimbal rendszert építettek alá, és így minden irányba tudott forogni. A Link 2 ugyanezt a felépítést viszi tovább, de már az eddiginél is jobb követési lehetőségeket fog nyújtani, miközben maga a kamera is remek minőséget biztosíthat. A Link 2C pedig a jó videóminőséget megőrizve, de a gimbalt elhagyva született meg. A kamera része mind a kettőnek ugyanaz.
4K Ultra HD felvételek rögzítésére képesek az eszközök 30 FPS mellett. Lehet használni 60 FPS-es videózást is, de ebben az esetben a felbontásban lejjebb kell adni Full HD-re, de a legtöbb streaming platformnál ez nem jelent hátrányt jelenleg. Képes a Link 2 arra is, hogy elforogjon és álló módban videózza a felhasználót, ami jól jön a TikTok és a YouTube Shorts felületére felvett anyagoknál – ezt a Link 2C már nem tudja megoldani a gimbal nélkül.
A tervezők az eszközöket 1/2 colos szenzorral szerelték fel, és olyan szoftveres fejlesztéseket alkalmaznak, amik javítják majd a felvételek minőségét rossz fényviszonyok mellett. Jobb lesz a HDR révén is az új Link generáció, a videók az árnyékos részeken is részletesek maradhatnak. Szoftveres trükkökkel a Link 2 és Link 2C kamerák DSLR kamerákhoz hasonlóan elmosott hátteret is képesek létrehozni. Ha kell, akkor a háttér cseréjét is megoldják, amennyiben a felhasználó nem szeretné a környezetét megmutatni.
A lencserendszer F/1.8-as rekeszértéket használ, és van automatikus fókuszálás is, PDAF eljárást alkalmaznak a kamerák, ennek köszönhetően olyan gyorsan fogja az élességet állítani, mint az okostelefonok. Szükség esetén egészen közeli pontra, akár 10 cm-re is tudnak fókuszálni a kamerák, így termékek bemutatásánál az apró részleteket is meg tudják örökíteni.
Van keretezéses nyomkövetés is szoftveresen, ami azt jelenti, hogy a képről a szükségtelen részeket le tudják vágni a kamerák, és mindig a középpontban tartják a felhasználót – a Link 2 ezt keretezés nélkül is megoldja. Újítás a csoportos követés, már akár egyszerre több embert is a képben tudnak tartani az eszközök, és meg lehet adni „szünet területet” is, ahol megáll az automatikus követés, és egy nagyobb terület, például egy tábla egyszerre látszódhat. Fejlődött a gesztusvezérlés is, van MI alapú zoomolás kézvezérléssel, és intelligens Whiteboard mód, mikor a kamerák maguktól ki tudják emelni a fali táblák tartalmát jól olvashatóan. A kamerákat mobilról is lehet majd vezérelni.
Sokat dolgoztak a fejlesztők azon, hogy az új Link modellek jobb hangot tudjanak rögzíteni, természetesebb és tisztább felvételekre lehet számítani. A zajszűrés sokkal hatékonyabb lett, képes lesz eltüntetni akár még a kisebb külső neszeket is, például egy konzisztensen halkan „duruzsoló” robotporszívó zaját. Állítólag még MI algoritmust is bevetnek a kamerák, és azt ígéri az Insta360, hogy külső mikrofon nélkül a kategória legjobb hangzását fogják nyújtani a szerkezetek.
A webkamerákat minden nagyobb platform támogatja majd, legyen szó a Zoomról, Teamsről vagy éppen a Twitch-ről. Az Insta360 biztosít a kameráinál hardveresen kapcsolható biztonsági módot, ilyenkor az eszközök nem videózhatnak és a mikrofonjuk is elnémul. Nem kell attól tartani, hogy az eszközök hallgatóznak/kukkolnak. Rögzíteni az eszközöket többféle módon lehet, szabványos csavarbemenettel bármilyen állványra is fel lehet őket pakolni, fém felületre pedig mágnessel is feltapaszthatók.
Az Insta360 Link 2 ajánlott fogyasztói ára az EU-ban 230 euróban lett meghatározva, a Link 2C pedig 170 eurós összegért cserébe markolható fel. Hazánkból is meg lehet rendelni az eszközöket.