A Nothing mobilján nagyon sok fényes felület lett elhelyezve, bővelkedik LED-es világításokban, azonban a lényeg, a megjelenítő a jelek szerint nem képes arra, mint amit a startup előzetesen ígért. Ezt pedig sajnos nem is kommunikálta túl jól, szóval most kicsit veszíthet a vásárlók bizalmából.

Az idei év egyik legérdekesebb okostelefonja mindenképpen a Nothing Phone (1), hiszen egy új piaci szereplő készülékéről van szó, ráadásul nem is teljesen szokványos receptet követ, a megjelenését tekintve pedig abszolút nem tekinthető hétköznapinak. Viszont a mobil rajtja nem sikerült túl jól, mert nagyon sok probléma volt a megjelenítővel. Ezeket a hibákat a cég szoftveresen próbálja javítgatni.

Galéria megnyitása

Közben pedig már egy újabb probléma merült fel a kijelzőt illetően. Kiderült egy beható tesztelés során, hogy igazából a termék képtelen azt nyújtani, amit a specifikációja jelez. Nem tud akkora fényerőt produkálni a képernyője, mint amilyen adat a specifikációban szerepel. 700 nit körüli maximális csúcsfényt tudtak az okostelefonból kicsikarni, és a Nothing nem is próbálja megmagyarázni, hogy csak rossz mérésről van szó.

A számok publikálása után csendben átírta a specifikációt a cég.

A ComputerBase döntötte le az első dominót, de mostanra többen is megerősítették, hogy a Phone (1)  képtelen olyan fényerővel ragyogni, mint amit a Nothing előzetesen ígért, ugyanis 1200 nit szerepelt a képernyő szekcióján az adatlapon, ehelyett hozott 700 nit környékét.

Meglehetősen nagy a differencia az 1200 és a 700 nit között, mondanunk sem kell, hogy azért ezt már könnyen ki lehet szúrni napon. Bár ennek ellenére eddig a felhasználói panaszok elmaradtak. Ettől függetlenül elítélendő dolog az, amit a Nothing csinált. Bár mostanra kiadtak egy közleményt, amiben megpróbálják megmagyarázni, hogy mi is történt itt.

„A hardver akár 1200 nits csúcsfényerő elérésére is képes, de ezt a szoftver jelenleg 700 nitre korlátozza. Ezt a döntést azért hozták, hogy kiegyensúlyozott felhasználói élményt biztosítsanak a melegedés és a fogyasztás tekintetében. Várjuk a felhasználók véleményét erről, és szorosan figyelemmel kísérjük a visszajelzéseket, hogy megértsük, érdemes-e ezzel foglalkozni a jövőbeli szoftverfrissítésekben.” – olvasható a Nothing szóvivőjének nyilatkozatában.

Galéria megnyitása

Szóval arról beszélhetünk, hogy van egy olyan panel a Phone (1)-ben, ami 1200 nitre képes, de ezt a vállalat egyszerűen visszafogta, hogy jobb legyen az okostelefon üzemideje, és tovább bírja maximális terhelés mellett anélkül, hogy a melegedés miatt esetleg visszább kellene fogni a tempót. Mindez igazából teljesen rendben lenne, láttunk már ilyet sokszor, de ha a vállalat így döntött, akkor a specifikációban az elejétől fogva illett volna 700 nitet feltüntetnie. Itt egyértelműen a vásárlók megtévesztéséről beszélhetünk.

Most, hogy ez kiderült, nem tudni, hogy mit fog tenni a Nothing, de látszólag arra számít, hogy majd az emberek javaslatai alapján feloldja egy későbbi frissítéssel a korlátozást, már ha a jelenlegi helyzet nem felel meg az embereknek. A legtisztább valószínűleg az lenne, ha alapértelmezetten bent lenne a korlátozás, de a képernyő beállításaiban lenne egy olyan opció, ami ennek a feloldására alkalmas. És lenne hozzá egy megfelelő magyarázat is, hogy mivel kell számolni, ha kikapcsolja az ember a szoftveres „fényerőféket”.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2022. aug. 15. 15:37
#2

Nincs új a nap alatt... új akronim is lehetne: "Nothing"

Már eleve gáz volt, hogy kijelző gondok voltak vele. Most meg ez. Hát nyilván nem akarják ráadni a teljes fényerőt, hogy még hamarabb megpusztuljon az aranyárban mért szutyok.

Nem is értem mit hittek, hogy majd a humbugolás megváltja a világot? Pár majmot beetettek azért, de azok meg magukra vessenek. Minden generáció elhiszi, hogy van új a nap alatt. Hát nincs!

De azért jól lehet rajtuk keresni. LOL

Capritain
Capritain
2022. aug. 13. 22:16
#1

egy újabb Pinokkió a piacon, ki hitte volna? Oh, it's "nothing"...

Vissza az oldal tetejére