Először is: végre dátumot kapott a The Elder Scrolls Online konzolos változata. A játék The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited néven érkezik meg Xbox One-ra és PS4-re június 9-én, minden eddig megjelent frissítéssel és tartalmi extrával, beleértve az új Justice- és Champion-rendszereket is.

A játékhoz nem szükséges majd előfizetési díj, elég lesz egyszer megvenni, és onnan vidáman tolhatjuk bármeddig. Ami a PC-s és maces verziót illeti, március 17-én az összes korábbi felhasználó fiókját felfrissítik a Tamriel Unlimited-verzióra, és ettől kezdve itt is eltörlik az előfizetési díjat. A régi játokosokat visszahívják majd egyfajta "restart" keretein belül, míg az új játékosok számára egyértelművé teszik, hogy elég megvenni csak az alapjátékot.

Az így ingyenessé váló The Elder Scrolls Online semmilyen limitációt nem tartalmaz majd, azonban "természetesen" bekerülnek különleges megvásárolható tartalmak, és valós pénzzel működő boltok is - bár itt vélhetően csak kozmetikai jellegű holmik kapnak majd helyet.

Azonban aki szeret előfizetni, az továbbra is előfizethet. A ZeniMax Online ugyanis elindítja a ESO Plus névre keresztelt prémium tagságot, mely exkluzív in-game bónuszokkal, havi koronamennyiséggel, és az összes DLC-hez való hozzáféréssel kecsegtet. Akik március 17-én még rendelkeznek aktív előfizetéssel, automatikusan átkerülnek a ESO Plus-rendszerbe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
corzi
corzi
2015. jan. 23. 12:40
#12

persze h Pay to Win. minden az amiben van micro tranzakcio es az itemek atadhatoak a jatekon belul amivel in-game fizetoeszkozt tudsz venni. itt mar borult is a rendszer mert ket fele ember van es koztuk rengeteg, aki kolt ilyenekre es aki nem. nem egy embert ismerek aki aionba is 100ezreket kolt csak azert h legyen eleg fizetoeszkoze es abbol a jatekon belul mindent emgtud venni maganak, majd megy fnuolni es szetdaralni mindenkit aki gyengebb set-ben van. nincs olyan h korrekt rendszer. a fizetos model az, de az ember csak azert fizet amit elvez is es nem unja meg. ha pedig a megvasarolt itemek nem adhatoak at es el akk a kutya sem fog venni kozmetikai itemeket...

Bzsolt
Bzsolt
2015. jan. 21. 22:46
#11

Miért csinálnak ilyen jó intrókat, és miért nincs a játék köszönőviszonyban sem ezekkel?

Óriási csalódás volt. Vagy csak én vártam túl sokat Morrowind, Oblivion, Skyrim után? Nem tudom adjak-e neki még egy esélyt.

morgyi
morgyi
2015. jan. 21. 22:35
#10

Kíváncsi lennék hogy a WoW-ért miért fizetnek milliók, és a többi nekem gameplayek alapján sokkal jobban tetsző MMO meg megbukott mint előfizetéses game.

A LoTR Online is elég jónak tűnt sokáig, a Star Wars MMO is, hatalmas rajongótábora van mindkét világnak, mégis eltűntek.

retal79
retal79
2015. jan. 22. 12:44

Mert lehet, hogy azok a gameplay alapján sokkal jobban tetsző játékok csak úgy tűnnek, hogy jobbak. A WoW egy nagyon jó játék hiába fikázzák sokan, nagyon jól össze van rakva. És manapság már nagyon sokféle rétegnek nyújt szórakozást a legcasualabbaktól kezdve a legkockábbakig, skálázódik a nehézsége, nem egy rétegjáték. Meg persze az is benne van, hogy az a legpopulárisabb, így kvázi nyomot hagyhatsz, ha játszasz vele. Facebook effekt. Pl. miért pont a CS-vel játszanak annyian FPS-ek közül? Régen az lett kikiáltva a kompetitiv FPS-ek alfájának és omegájának és azóta ez van, kész.

TheRealTsL
TheRealTsL
2015. jan. 21. 22:13
#9

Nem mintha olyan nagyon nehezen lehetne boldogulni amúgy a játékban. Én elvoltam vele kb fél évig, de teljesen beleuntam abba, hogy a történetet végigjátszva mehetek végig a másik frakció sztoriján, amin előtte már végigmentem másik karakterrel kétszer.

Arra az idézőjeles restart-ra majd rákeresek, ha nem reset-et jelent, akkor talán benézek majd, hogy mi merre változott, mióta nem játszottam vele.

Andos
Andos
2015. jan. 21. 21:10
#8

Ajj én akartam először írni, hogy megmondtuk előre itt mikor tesztelte az ipon. :D

creedszl
creedszl
2015. jan. 21. 20:54
#7

Msot akkor akik előfizetnek azok bekerülnek az Eso rendszerbe és a szerver úgy válogatja össze a játékosokat hogy aki fizet és aki nem az ne kerüljön össze?Vagy megyek azt szembe jön a fizetős boss az annyi?

Asagrim
Asagrim
2015. jan. 21. 21:19

Nincs válogatás. Aki előfizet az xp/gold/crafting bónuszt kap, tehát jóval könnyebben boldogul a játékban.

gombabacsi
gombabacsi
2015. jan. 21. 19:58
#6

ez amúgy miben más mint a skyrim vagy morrowind?

én ezekben a játékokban mászkálni szeretek főleg, felfedezni a helyeket, kérdés hogy egy mmo-ban hogy van ez? (soha életemben nem játszottam mmo-val)

vivanto
vivanto
2015. jan. 21. 20:39

Nem fagy olyan sűrün (mert nincsenek modok). :D

Szefmester
Szefmester
2015. jan. 21. 19:09
#5

Az alapjáték után ingyenes, a dlc-k meg fizetősek lesznek. Kicsit GW modell, de az nem is bukott vissza abba a kategóriába, hanem onnan is indult. :D

LGx
LGx
2015. jan. 21. 18:52
#4

ahhahahahahahaha, most belinkelhetném, hogy nem megmondtam, de nem teszem :)

így meg átalakul pay-to-win-re...

szerencsére játszottam annyit a bétával amennyiből kiderült, hogy semmilyen formában nem érdekel a játék, így elég sokat spóroltam.

emlékszem amikor meghallottam, hogy lesz, már viszketett a tenyerem, hogy imperial editiont vegyek. mázli, hogy behívtak bétába.

majd egyszer talán, ha gog-on vagy humble bundleben $5 alatt lesz :D

Kerty
Kerty
2015. jan. 21. 18:30
#3

nos... nem kellett hozzá nosztredámusznak lenni, de azért... Megmondtam! :D

tomchee
tomchee
2015. jan. 21. 18:17
#2

Nah, azért én megvárnám, h mennyi tartalmat jelent majd az, h megvetted a játékot, és mennyi tartalomból maradsz ki, ha a DLC-ket nem.... :)

... bár így másodjára átfutva... olyan mint egy free2play game, amiért előtte fizetsz o_O

tomchee
tomchee
2015. jan. 23. 20:28

Jólvan legyen igazad.

Asagrim
Asagrim
2015. jan. 21. 18:15
#1

Exkluzív in-game bónuszok ... komolyan ezek nem normálisak. Először vannak akkora marhák, hogy havidíjasan indítanak egy MMO-t, amikor ez nem válik be, akkor meg havidíj mentes pay to win MMO-t csinálnak belőle.

"Még ingyen se!"

Vissza az oldal tetejére