Márciusban jelentette be a Huawei a Sound X hangszórót, amit a vállalat a Nest, az Amazon és az Apple hangszórói ellen hozott létre, most pedig befutott ennek a szerényebb változata. De azt rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy az újdonság sem egy könnyen hordozható apróság lett azért.
A Sound X-et a Huawei a francia gyökerekkel rendelkező, luxus audio rendszereket fejlesztő Devialet közreműködésével alkotta meg, és a végeredmény valóban kiváló lett. Ezen felbuzdulva a kínaiak most megalkották az egyszerűen csak Sound névre hallgató eszközt, ami egy olyan hangszóró lett, mely továbbra is nagyon sokat nyújt. Még a Devialet keze nyomát is magán viseli a Huawei elmondása szerint.
Az újdonság teljesen a Sound X dizájnját örökíti tovább, ha szeretné, sem tagadhatná éle a rokoni szálakat. Még ebben a termékben is négy hangszóró kapott helyet, ami azért rögtön előre vetíti, hogy nem egy apróságról beszélhetünk.
A terméket úgy tervezték a szakemberek, hogy ez 360 fokban képes hangot adni magának, szóval a teljes szobát megkísérli majd kitölteni. A Devialet által létrehozott akusztikus tervezést biztosítja a Sound, ami például a rendkívül széles és pontos színpadi rekonstrukcióban, valamint az ütős basszusokban fog visszaköszönni.
A terméknek a belsejében lefelé fordítva van egy nagyobb teljesítményű hangszóró, az oldalán kettő passzív membrán látható nagyon szépen prezentálva, és az aljában pedig három további szerényebb hangszóró helyezkedik el körben.
Az egyetlen nagy hangszóró csak a mélyért felel (4 col, 40 W), míg a másik három a közép és a magas tartományokra koncentrál elsősorban (5 W). A Devialet SPACE Soundstage támogatással szolgáló szerkezet 55 Hz-től indul és 40 kHz-ig képes elmenni. Különböző hangeffekteket is kínál a Huawei Sound, amiket pillanatok alatt el lehet érni mobilról is.
A készülék egy eléggé erős hardvert foglal magában hangszóróhoz mérten. A fejlesztők elmondása alapján 512 MB-nyi rendszermemória került felhasználásra itt, a tárhely kapacitása pedig eléri a 8 GB-ot.
A legfontosabb funkciókat lehet csak a szerkezeten vezérelni, így például a némítás, hangerő szabályozás, lejátszás vezérlés. Minden mást mobilon keresztül kell megoldani. Biztosított itt a Huawei Share funkció, amivel a vállalat eszközeit különösen gyorsan és egyszerűen lehet összehangolni egymással az NFC chipet kihasználva.
Érdekes módon a Huawei Sound még 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi támogatással is szolgál, és kétsávos üzemre képes, szóval a 2,4 és az 5 GHz-es tartományban is használható. A Bluetooth 5 modul úgy biztosított, hogy ezen felül adott a lehetőség a Sony LDAC kodekjének a kihasználására is a lehető legjobb hangminőség elérésre érdekében. Van UPnP szupport is, és akár kábeles csatlakozást is lehet itt használni, ugyanis kapott egy 3,5 milliméteres Jack aljzatot a portéka.
High-Res Audio minősítéssel is rendelkezik a szerkezet, és kizárólag feketében bukkant fel. A Huawei Sound mellett az Apple is néhány napja mutatott be kisebb hangszórót, de a HomePod mini nem említhető egy lapon hírünk alanyával, és ez a fizikai méretekből azonnal nyilvánvalóvá válik. Míg a cupertinóiak terméke nincs 10 cm-es, és csak 345 grammot nyom, addig a Sound hiába kisebb a Sound X-nél, még így is 2,2 kilogramm tömegű és 147 x 186,6 milliméteres méretű.
A Huawei Sound még idén elérhető lesz Európában, és az ajánlott fogyasztói ára pedig 200 euróban lett meghatározva. Tehát ez a szerkezet jóval drágább is, mint az Apple HomePod mini, nagyjából az Amazon Echo Studio tekinthető a legközelebbi vetélytársának az árazását tekintve.