Shop menü

MÉGSEM TÜNTETI EL A FIZIKAI GOMBOKAT AZ APPLE AZ IPHONE 15 PRÓRÓL

Minden eddiginél megbízhatóbb forrás alapján állítható, hogy továbbra is hagyományos gombokkal rendelkezik majd az összes új mobil, de a terv nem ez volt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Mégsem tünteti el a fizikai gombokat az Apple az iPhone 15 Próról

Az elmúlt hónapokban már sok pletyka, híresztelés volt arról, hogy az iPhone 15 Pro esetében az Apple egy olyan váltásra szánhatja el magát, amire a fizikailag megnyomható Home gomb felszámolása óta nem volt példa. Most azonban úgy fest, hogy nem lesz belőle semmi, legalábbis előre nem kell ezzel számolni.

A híresztelések szerint a Cirrus Logic lett volna az Apple egyik kiemelt beszállítója az új, érintés érzékeléssel és haptikus visszajelzéssel működő gombok esetén. A cég azonban a napokban a negyedéves jelentésével együtt egy olyan beszámolót is kiadott a befektetők számára, ami valószínűleg azt vetíti előre, hogy ebből nem lesz semmi.

Galéria megnyitása

A Cirrus Logic nem nevezi meg a jelentésében az Apple-t, mivel ezt valószínűleg a különböző szerződések miatt nem teheti meg, de elég egyértelmű a cég mondandója és helyzete.

„Egy új termék, amelyet korábbi részvényesi leveleinkben úgy említettünk, hogy idén ősszel tervezzük bevezetni, már nem várható, hogy a tervek szerint piacra kerül” – olvasható a Cirrus Logic beszámolójában.

Azt is tudni lehet, hogy a termék, amiről szól a bejegyzés, éppen ahhoz a divízióhoz tartozott, ami a cég égisze alatt a Taptic Engine komponenseit szállítja az Apple számára. Ezeket az egységeket a Cirrus Logic hosszú ideje biztosítja az iPhone-ok számára, és ebben nem jelent semmilyen változást az, hogy az új termék nem valósul meg a terveknek megfelelően.

A mostani hír nem jelenti azt, hogy az Apple és a Cirrus Logic teljesen elvetette volna az érintéses gombok használatát, de az már borítékolható, hogy az iPhone 15 Pro nem kapja meg ezt a fejlesztést, hanem csak egy későbbi okostelefonnál vezeti majd be ezt a cég. Nem tudni, hogy miért kellett ezt végül elvetni, de nemrég arról lehetett hallani, hogy technikai problémákba futottak a gyártást megelőzően, és ezeket nem tudták volna megoldani a tömegtermelés elkezdése előtt, így a próbagyártás már eleve enélkül indult el.

Az iPhone 15 Pro ettől függetlenül még hozhat újítást a fizikai kezelőszervek tekintetében. Állítólag a hagyományos némító kapcsoló helyét egy Action gomb veszi majd át, ami magas szinten lesz testreszabható, egyedi funkciókkal felruházható, mint az Apple Watch Ultránál.

Valószínűleg már egy ideje lehetett tudni belső körökben, hogy mi a helyzet a gombok leradírozásával, ugyanis csaknem egy hónapja folyamatosan esik a Cirrus Logic értékpapírjainak az értéke. Hozzávetőlegesen a negyedével csökkent a cég papírjainak ára, és a 2022 végi szintre gyengült vissza. Valószínűleg egy jelentős bevételi forrás lett volna ez a Cirrus Logic számára, amire a pletykák alapján számítva erősödött a cég piaci kapitalizációja az elmúlt hónapok során.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére