Az Intel nem titkolt célja, hogy belépjen a félvezetőipari bérgyártók szegmensébe, ahol különböző architektúrák köré épülő termékeket gyárthat majd, sőt, akár saját fejlesztéseit is licencelheti az érdeklődők számára. Az ARM mellett a feltörekvő RISC-V architektúra is szóba jöhet a bérgyártás kapcsán, igaz, utóbbi iránt nem csak ebből a szempontból érdeklődik a vállalat, hanem azért is, mert ha jól időzíti a RISC-V architektúra köré épülő termékek szegmensébe történő belépést, akkor idővel tekintélyes szeletet is kihasíthat majd a piac képzeletbeli tortájából. Noha az Intel saját maga is képes lehet RISC-V alapú termékek fejlesztésére és így a különböző megrendelők kiszolgálására, sokkal hatékonyabb lehet a belépő, ha egy olyan vállalatot vásárolnak fel, amely már bejáratott megrendelői körrel, kipróbált fejlesztőcsapattal és hosszú távú jövőképpel rendelkezik.
Éppen ezért került az Intel célkeresztjébe a SiFive, a RISC-V processzormagok vezető fejlesztője, aki egyébként megbízások alapján is fejleszt különböző SoC egységeket. Az Intel a tárgyalások során 2 milliárd dollárt ajánlott a vezetésnek a SiFive felvásárlásáért cserébe, ám a Bloomberg legfrissebb beszámolója alapján nem sikerült megegyezésre jutniuk a feleknek: se a vételárral, se pedig azzal kapcsolatban, hogy a későbbiekben, a felvásárlást követően hogyan integrálják a SiFive termékeit az Intel útiterveibe. A felek a privát tárgyalásokkal kapcsolatban nem hoztak nyilvánosságra semmilyen részletet, de ez igazából érthető is.
Az Intel számára azért volt kézenfekvő célpont a SiFive, mert segítségével új piaci szegmenseket célozhatott volna meg, olyanokat, amelyekben sem az x86-os, sem pedig az ARM alapú központi egységek nem képviseltetik magukat. Az új szerzeménnyel tovább bővíthette volna termékpalettáját a vállalat, így az x86-os architektúra által nem kiszolgálható szegmenseket is le tudta volna fedni, ami extra árbevételt és extra lehetőségeket hozhatott volna a cég számára.
Maga a RISC-V architektúra egy nyílt, licencdíj-mentes megoldás, ami iránt több nagy és neves vállalat érdeklődik, úgy mint a Huawei, a Western Digital és a Google. A RISC-V processzormagok ráadásul dinamikusan fejlődnek, így már nem csak alacsony fogyasztású, energiahatékonyságra hangolt vezérlőkben kaphatnak helyet, hanem különböző SoC egységekben is, amelyek akárLnux futtatására is alkalmasak. Ugyan a RISC-V architektúra licencdíjaktól mentes, azért vannak olyan kereskedelmi implementációk is, amelyekért licencdíjat kell fizetni, ám ott igazából nem az architektúra használatáért fizet a megrendelő, hanem a különböző fejlesztők által elkészített komplett megoldásokért.
A SiFive éppen a processzorfejlesztő részlegének bővítésén dolgozik, amelynek eredményeként a jelenlegi 200 fős csapatot 400 főre szeretnék felduzzasztani, ám ehhez mindenképpen tőkeinjekcióra van szükség. Pont ez az oka annak, hogy a vállalat pénzt szeretne szerezni: akár privát befektetőktől, akár nagyobb vállalatoktól. Hogy sikerül-e a projekt? Alighanem hónapokon belül kiderül.






























