Mindannyian emlékszünk, hogy a nagy kiadók közül elsőként a Ubisoftnál robbant ki a munkahelyi botrány, ami a nőket és a kisebbségi alkalmazottak nem megfelelő kezelését illeti, zaklatásokkal, visszaélésekkel és minden hasonlóval megspékelve. Azóta most először beszélt a helyzetről a kiadó, mégpedig a botrány után újonnan szerződtetett "emberekért felelős vezető", Anike Grant.

Grant elismerte, hogy kezdetben nem megfelelően reagálták le a helyzetet, és ez bizalomvesztéshez vezetett a munkavállalók részéről.

"A krízis kezdetén arra koncentráltunk, hogy a megfelelő folyamatokat és intézkedéseket vezessük be, és hogy gyorsan és hatékonyan le tudjuk folytatni a vizsgálatokat. Amit azonban kihagytunk, hogy ezt a munkavállalók miként élik meg. Szerintem nem kommunikáltunk eleget a vizsgálatok helyzetével és azok eredményeivel kapcsolatban, ezért szerintem sokan elvesztették a bizalmukat ebben az egészben" - kezdte Grant. 

A vezérigazgató Yves Guillemot még 2020-ban ígérte meg, hogy komoly változások várhatóak a cégnél, és felkértek egy külsős szervezetet a vizsgálatra. Bevezettek egy anonim bejelentési rendszert, képzéseket tartottak, és frissítették a viselkedési kódexet. Grant szerint mindezek hatására idén áprilisra csökkent a bejelentett ügyek száma, és azok is jóval kevésbé voltak súlyosabbak, mint korábban.

Grant szerint a Ubisoft célja, hogy 2023-ra a munkavállalóinak 24%-a nő legyen. Ennek érdekében például az idén felvett alkalmazottak 32%-a már nő volt. Ezzel együtt azonban a munkatársak továbbra sem elégedettek: az "ABetterUbisoft" névre hallgató munkavállaói érdekcsoport szerint négy kéréssel fordultak a vezetőséghez, amiből egy sem teljesült.

Ebből az egyik az volt, hogy ne pakolgassák tovább cégen belül stúdióról stúdióra azokat a vezetőket, akik egyértelműen lebuktak az ügy során, és bizonyítottan vétségeket követtek el.

Ezen kívül a munkavállalók szerint a kiadó megpróbálja elcsendesíteni őket a belsős dolgokkal kapcsolatban.

Grant szerint egyik dolog sem igaz: a vétkes vezetőkkel leszámoltak, és a Ubisoft senkit nem akadályoz meg abban, hogy akár publikusan posztoljon a munkahelyi tapasztalatairól. Grant elismeri, hogy még nem minden esetben érték el azt amit szeretnének, de a vezető úgy véli, hogy a javulás már most egyértelmű.

ABetterUbisoft csoport erre így reagált: "A Ubisoft felsővezetése egyértelművé tette az eddigi cselekedeteivel, hogy teljesen irányításuk alá vonták a különböző döntéseket, azokba senkit nem vonnak be, és a folyamatok egy fekete dobozban futnak össze. Ez az átláthatatlanság garancia arra, hogy valakik kihasználkák a rendszert, így végső soron ez nem lesz hatékony és nagy az esélye a bukásnak. Továbbra is fenntartjuk a követeléseinket".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2021. dec. 10. 23:10
#2

Mien krizist? Nem hsizem, hogy néhány munkaidőben twitterezö alkalmazott olyan nagy krizis lenne.

Whysper
Whysper
2021. dec. 10. 16:24
#1

Kiváncsi lennék  ,ha egy D....  P..... betűvel  kezdődő  Magyar cégnél a Nemek közötti differenciált fizetéseket valaki ellenörizné  és a érdekes jelenléti ív és jelenléti közötti könyvelést akkor  milyen  dolgok derülnének . ;)  Emlékszem mikor  az ugyan azon  beosztású  hölgy kollégám  ugyan abba a pozícióba

d.v.d
d.v.d
2021. dec. 10. 22:15

@Whysper Kezdem azt hinni, hogy te nem is létezel :D

Vissza az oldal tetejére