Az Oppo és a Qualcomm nagyon szoros együttműködésben dolgozik az utóbbi időben, aminek most egy újabb jeleként létrejött a kínai vállalat első olyan okostelefonja, ami már támogatja az új generációs, 5G hálózatokat. Persze nem kész termékről beszélhetünk még, hanem csak egy prototípusról, de ez már jó tapasztalatszerzési lehetőséget nyújt az Oppónak – és lényegében a Qualcommnak is.
Az Oppo a márciusban bemutatott R15 (Pro) okostelefonját választotta a kísérletre, és nem meglepő módon a Snapdragon X50 modemet építette bele a meglévő mobilba. Ezt az egységet a Qualcomm már 2016-ban beharangozta, és az idei év elejére készült el a lapka. Az nem derült ki, hogy az okostelefon eredeti, Snapdragon 660 rendszerchipjéhez kapcsolódott-e a Snapdragon X50, vagy ezt is lecserélték a szerkezetben a szakemberek. A tesztről az Oppo illetékese, Liu Chang elmondta, hogy a 4G LTE (Band 5) 10MHz sávját, valamint az 5G NR (n78 Band) 20 Hz-es sávját használták hozzá, és a 3GPP Release 15 NSA (Non-Standalone) standard biztosított lehetőséget a kapcsolat létrejöttére.
Sajnos konkrétabb részletekről nem áll módunkban beszámolni a tesztről. Az Oppo és a Qualcomm nem közölte, hogy milyen vizsgálatoknak vetették alá a speciális öszvért. Feltételezhetően most még nem az volt egyébként a projekt célja, hogy gigabittes sebességeket érjenek el, nagyon alacsony késleltetést produkáljanak a két végpont között, hanem a működéssel kapcsolat alapvetőbb jellemzőket vizsgálták a szakemberek. Magáról a Snapdragon X50-ről egyébként azt lehet tudni, hogy az elméleti maximális sávszélessége a letöltések alkalmával elérheti az 5 Gbps-ot, és képes üzemelni a 6 GHz alatti frekvenciatartományban, valamint a milliméteres hullámokon (mmWave) is. A Snapdragon X50-et meglévő 4G LTE hálózati modem mellett lehet majd bevetésre küldeni, ez ugyanis ilyen hálózati támogatásra magában nem képes.
A Qualcomm az Oppo mellett más kínai mobilgyártókkal is együtt működik az 5G fejlesztésében. A chipdizájner hosszútávú megállapodást kötött több céggel, az Oppo mellett a Xiaomival, a Vivóval, a Wingtech-kel és a Lenovóval is. Előre láthatólag ezeknek a vállalatoknak a kínálatában olyan 5G-s szerkezetek fognak megjelenni a következő év(ek)ben, amelyek a Qualcomm által létrehozott modemet, modemeket használják majd fel.
Az első 5G hálózati támogatást biztosító okostelefonok jövőre fognak megjelenni a boltok polcain, és kezdetben valószínűleg még nem árasztják el a piacot. Első körben vélhetően csak csúcsmodellek fognak 5G támogatást felvonultatni, és mivel ez elkerülhetetlenül felárral fog járni, elképzelhető, hogy néhány gyártónál különleges kiadásként jelenik majd meg a lehetőség.
































