A Samsung a Galaxy A széria mellett a Galaxy M termékvonalra fordítja a legnagyobb figyelmet, ezek általában költséghatékonyabb konstrukciók szoktak lenni. A Galaxy M53 5G esetében is lehet azt látni, hogy itt a tervezők igyekeztek spórolni, de a legkevésbé sem vitték ezt túlzásba, sőt, egy nagyon is ütőképes mobilt hoztak most össze.
Az mobil rögtön egy 6,7 colos képernyővel áll az érdeklődők elé, ami továbbfejlesztett Super AMOLED technológiás alapokat alkalmaz, Infinity-O Display köntösben, szóval a kamera egy apró lyukba került. 120 Hz-es működésre képes a panel, és Full HD+ felbontással rendelkezik. Ezeken felül pedig még azt is ki lehet emelni, hogy Gorilla Glass üveg védi a felületét.
Nagy figyelmet szentel a Samsung a telefonjai frissességére, a Galaxy M53 már nemcsak, hogy az Android 12-vel kerül a boltokba, még a One UI 4.1 grafikus felhasználói felületet is megkapta. Szóval minden szempontból a legújabb környezettel ismerkedhetnek majd meg az újdonsült tulajdonosok.
Egy 32 megapixeles kamera került az okostelefon frontjára, ezzel már remek minőségű önarcképeket lehet alkotni. Lényeges, hogy 4K Ultra HD videózásra is van itt mód, szóval ezen a téren sok drágább készüléknél is jobb lesz.
A kameramodul négy optikát fog össze, és az elsődleges szerepet betöltő képalkotó már egy 108 megapixeles érzékelőt használ. Ez az egység is 4K UHD videózást támogat, illetve a pixelek összevonásával képes jelentősen növelni az érzékenységét. Akar még a sorban egy 8 MPixeles kamera ultra-széles látószögű lencserendszerrel, valamint egy dedikált kamera makrózásra, 2 megapixeles szenzorral. A sort egy ugyancsak 2 MPixeles kamera zárja, és ez már csak a mélységérzékelésre szolgál.
MediaTek chip került itt elő, a Dimensity 900 lapkát használja a Galaxy M53 5G. Ez a rendszerchip már egy fokkal lassabb, mint a Galaxy A73-ban dolgozó Snapdragon 778G, a Snapdragon 750G-től viszont már nagyobb tempót nyújt. Összességében tehát valószínűleg nem lesz panasz a sebességre még játékokban sem. Egyelőre csak 6 GB-nyi RAM-mal és 128 gigás tárkapacitással bukkant fel a Galaxy M53, de nem kizárt, hogy lesz belőle más konfiguráció is. A háttértárat lehet bővíteni.
Biztosít 5G mobil hálózati modemet a Galaxy M53 5G, ahogy arra a neve is utal, de egyébként elképzelhető, hogy ebből már nem is lesz olyan modell, ami csak 4G LTE-s. Az 5G-t egyébként a szokásos módon, a Sub-6 frekvenciatartományra fókuszálva támogatja. Biztosított még itt NFC chip, Bluetooth 5.2 modul, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő WLAN, és persze A-GPS vevő. Dual-SIM-es a Samsung új sikervárományosa, DSDS módban kezeli a kártyákat.
Kék, zöld és barna színekben lesz megvásárolható a Galaxy M53 5G, sehol egy fekete vagy fehér opció. A készülék 164,7 x 77 x 7,4 milliméteres idomokkal született, és 176 grammot nyom. Erőteljes hangszórót kapott, egy ide már nem jutott 3,5 milliméteres Jack csatlakozási lehetőség, csak egy C-típusú USB található alul. Kapott ujjlenyomat-olvasót a Samsung friss készüléke, méghozzá egy könnyen elérhető és gyorsan üzemelő, oldalra helyezett biometrikus szenzor található a fedélzeten.
Előre láthatólag az üzemidő tekintetében sem lesz majd probléma a Galaxy M53 5G okostelefonnal, ugyanis egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor található a hátlapja mögött. Van gyorstöltési lehetőség is, azt viszont itt meg kell jegyezni, hogy nem lesz különösebben nagy a tempó, amit diktálni fog, ugyanis 25 wattos a teljesítménye.
A Samsung Galaxy M53 5G megjelenési információra nem derült fény, sem azt nem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, sem pedig azt, hogy pontosan mikor kerül a boltok polcaira. De előre láthatólag aránylag jó ár-érték arányra lehet számítani.