Az AMD egy meglepő lépésre szánta el magát, ugyanis kiadott egy új Carrizo sorozatú APU egységet, amely az A8-7680-as típusjelzést viseli. Az újdonság érkezéséről korábban már érkeztek pletykák, valamint az ASRock A68H sorozatú alaplapjainak processzor-kompatibilitási listáján is feltűnt az új APU. Akkoriban még úgy tűnt, szimpla elírásról van szó, hiszen mégis csak 3 éves APU sorozatról van szó– kevesen gondolnák, hogy ezt a szériát még bővíti a gyártó. Végül kiderült, valóban egy érkező, FM2+ foglalatba illeszkedő újdonságról van szó, ami ráadásul már nem csak az alaplapgyártók hivatalos weboldalain, de az AMD hivatalos weboldalán, illetve kereskedelmi forgalomban is feltűnt néhol.
A 28 nm-es csíkszélességgel készülő AMD A8-7680-as APU egység ugyanazt az Excavator alapú négymagos dizájnt alkalmazza, amit a régóta ismert A8-7600 is. Fontos változás viszont, hogy az A8-7680 esetében megemelték a processzormagok alap órajelét, így 3,1 GHz helyett már 3,5 GHz-es órajel van érvényben, amihez viszont változatlanul 3,8 GHz-es maximális boost órajel társul. Az új APU egység pontos specifikációja egyelőre nem került fel a gyártó hivatalos weboldalára – a helyzetet látva, valószínűleg csak idő kérdése, hogy ott is megjelenjen.Az aktuális információk alapján annyi sejthető, hogy az újdonság fedélzetén Radeon R7 sorozatú iGPU dolgozik, ami ezúttal 1029 MHz-es órajelen ketyeg. A memória-támogatás változatlanul DDR3-2133 MHz-es maradt, a TDP-t pedig jó eséllyel szintén érintetlenül hagyták, azaz 65 wattos értékre számíthatunk. Az újdonság az aktuális hírek szerint 55-59 dollárba kerülhet majd.
Az AMD A8-7680 jelenleg az alábbi A68-as lapkakészlettel ellátott alaplapokkal használható, miután telepítettük a legújabb BIOS frissítést:
ASRock
- FM2A68M-HD+
- FM2A68M-DG3+
Asus
- A68HM-K
- A68HM-Plus
Gigabyte
- F2A68HM-DS2 rev1.1
- F2A68HM-H rev1.1
- F2A68HM-S1 rev1.1
MSI
- A68HM-E33-v2