Shop menü

MEGLEPŐ FORDULAT: ÉRKEZIK AZ ELSŐ MSI GYÁRTMÁNYÚ KÉZI JÁTÉKKONZOL ÉS NEM AMD ALAPOKRA ÉPÍTKEZIK

Az MSI bemutató videója nagy port kavart, sokakat meglepett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Meglepő fordulat: Érkezik az első MSI gyártmányú kézi játékkonzol és nem AMD alapokra építkezik

Az MSI egy rendkívül meglepő ízelítő videóval rukkolt elő, amely alapján úgy néz ki, a vállalat belép a kézi játékkonzolok piacára, ahol olyan riválisokkal kell majd felvennie a versenyt, mint a Valve Steam Deck, az ASUS RoG Ally, vagy éppen a Lenovo Legion Go. A bemutató videóból igazából elég kevés részletre derül fény, de szerencsére időközben számos extra információ is érkezett, hála a szivárogtatóknak.

Galéria megnyitása

Az új kézi játékkonzol az MSI Claw nevet viseli és az MSI Dragon szériáját erősíti majd. Az újdonság a jelek szerint hasonló joystick elrendezést használ, mint az ASUS RoG Ally, amely a Microsoft Xbox kontrollereknél alkalmazott eltolt pozíciót alkalmazza. A bemutató videón látszik még az eszköz hátulja, ahol jelen van a Dragon szériára jellemző sárkányos logó, valamit megcsodálhatjuk a szellőző részleget is, de ezeken kívül semmi konkrétumot nem árul el a videó. A hivatalos bemutatóra a CES 2024 alkalmával, néhány nap múlva kerülhet sor, de szerencsére előtte is elárulhatunk ezt-azt a termék várható tulajdonságaival kapcsolatban, hála a kiszivárgott információknak.

A bemutató videót követő néhány órán belül kiszivárgott egy csomó fontos részlet, így most már az is tudható, ami alapból is sejthető volt: ez a kézi játékkonzol nem az AMD SoC egységei köré épül, hanem az Intel Meteor Lake sorozatának egyik tagját alkalmazza. Erre a bemutatónál az utalt, hogy az MSI videójára az Intel Gaming csapata gondolkodó fejeket ábrázoló hangulatjeleket posztolt, ami alapján sejteni lehetett, a vállalatnak is köze lesz az MSI kézi játékkonzoljához.

Galéria megnyitása

Az aktuális információk alapján az MSI Claw névre keresztelt újdonsága valóban egy Intel Meteor Lake sorozatú mobil processzor köré épül, ez nem más, mint a Core Ultra 7 155H, ami összesen 16 maggal és 22 szállal rendelkezik. Ez jelentősen nagyobb tűzerő, mint amit a RYZEN Z1 Extreme kínál, az ugyanis csak 8 maggal és 16 szállal gazdálkodhat az ASUS RoG Ally és a Lenovo Legion Go fedélzetén.

A Meteor Lake sorozatú SoC egység hibrid felépítéssel rendelkezik, már ami a processzormagok típusát illeti, ez a dizájn eddig nem volt népszerű a kézi játékkonzolok gyártóinak köreiben, hiszen jellemzően gyenge iGPU teljesítmény társult az efféle architektúrákhoz. Ennek végre vége szakadt a Meteor Lake sorozat érkezésével, amelynél nem a CPU teljesítményre helyezték a fő hangsúlyt, hanem az AI és az iGPU teljesítményre. Azzal, hogy az MSI az Intel új SoC egységének szavazott bizalmat, megtörik az AMD régóta tartó egyeduralma a játékkonzolok és a kézi játékkonzolok szegmensében, vagyis az eddigi korszaknak vége, egy teljesen új indul.

Galéria megnyitása

A Core Ultra 7 155H összesen 6 darab P-Core, 8 darab E-Core és 2 darab LP-Core segítségével dolgozhat, beépített iGPU-ja az Arc Alchemist sorozatot erősíti, összesen 8 Xe maggal rendelkezik, maximális boost órajele pedig 2,25 GHz. Az új központi egység 28 W-os TDP kerettel dolgozhat, míg a maximális Turbo Power értéke 115 W lehet. Az iGPU, ami az Xe-LPG architektúra köré épül, az előzetes tesztek alapján versenyképesnek ígérkezik az AMD RDNA 3 alapú megoldásaihoz képest, amelyek a RYZEN 7040-es és a RYZEN 8040-es sorozatokat erősítik.

Remélhetőleg a versengés hatására magasabb fokozatba kapcsolnak az Intelnél, már ami a driverek optimalizálását illeti. Az új kézi játékkonzol várhatóan maximum 32 GB-nyi fedélzeti memóriát kaphat, vagyis kétszer annyi rendszermemóriája lehet, mint amennyi a RoG Ally vagy éppen a Legion Go esetében elérhető, különféle módosítások nélkül. Nincs kizárva, hogy az MSI Claw esetében többféle opció is elérhető lesz, már ami a memóriakapacitást illeti.

Az MSI Claw kézi játékkonzol hivatalos rajtjára a következő hét alkalmával, a CES 2024 idején kerülhet sor. Az MSI kínai részlegének köszönhetően persze már most is elég sok információ áll rendelkezésre az újdonsággal kapcsolatban, de a kép még messze nem teljes. Hamarosan azzá válik.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére