Készült egy érdekes teszt a napokban, amelynek keretén belül David Huang azt vizsgálta, hogyan alakul az órajelenként végrehajtható műveletek száma az Intel Meteor Lake sorozat esetében a Raptor Lake családhoz viszonyítva, már ami a P-Core részleget illeti. A Meteor Lake SoC egységek rajtjakor az Intel hivatalos diáin egy szó sem esett arról, hogy a P-Core részleg esetében várható-e IPC növekedés a korábbi generációhoz képest, ilyesmiről csak az E-Core részlegnél tettek említést, a P-Core részlegnél inkább az energiahatékonyság növekedésére helyezték a fő hangsúlyt.
Ennek fényében kifejezetten érdekes az a teszt, amit David Huang készített, hiszen megvizsgálta, hogyan alakul az egyszálas teljesítmény a Core i7 13700H, illetve a Core Ultra 7 155H esetében – mindkét SoC a noteszgépek szegmensét veszi célba elsősorban. A teszt alkalmával egyetlen processzormagot terhelt a teljesítményre hangolt magok közül, azaz lényegében egyszálas tesztről van szó. A mérések alapján az látszik, hogy a Core Ultra 7 155H igazából alacsonyabb IPC-vel rendelkezik, mint az előző generációs Core i7-13700H, ami igazából nem tűnik örömteli eredménynek, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül.
A teszt során az IPC megállapítása úgy történt, hogy a SPECint 2017 segítségével lefutott az egy szálat terhelő teszt, méghozzá a processzormagokhoz tartozó gyári órajel-beállítások mellett, majd az eredmény el lett osztva az aktuális órajellel, így kiderült, az órajelenként végrehajtható műveletek száma nagyjából hogyan alakul.
Ez a tesztmódszer elég jól használható eredményt ad, hiszen nagyrészt a nyers számítási teljesítményre támaszkodik, viszont némileg árnyalta a képet, hogy a két Intel processzor eltérő memória-alrendszert használt. A Core i7-13700H esetében DDR5-ös, míg a Core Ultra 7 155H-nál LPDDR5-ös szabványú memóriachipek álltak rendelkezésre, ám ez ebben az esetben nem igazán torzítja az eredményt, a lényeg ugyanis így is látszik: a jobb memória ellenére is lassabb a Meteor Lake sorozat üdvöskéje, mint a 13. Intel Core generációt erősítő Core i7-13700H.
Érdekességképpen a RYZEN 7 7840U és a RYZEN 7 7840HS is bekerült a kalapba, ami kifejezetten jó döntésnek bizonyult, hiszen az eredmények alapján látszik, hogy a Core Ultra 7 155H nagyjából a RYZEN 7840U szintjén helyezkedik el, és igazából a RYZEN 7 7840HS-től sincs nagyon lemaradva. Még tovább színesítve a képet az Apple M2 Pro és M3 Pro sorozatú SoC egységein is lefutott a teszt, amiből remekül látszik, egyszálas nyers teljesítmény terén mennyire elhúzott az almás gyártó az Intel és az AMD modern központi egységeitől.
A Meteor Lake generációnál igazából nem is a nyers processzorteljesítmény növelése volt az elsődleges és legfontosabb cél, hanem az, hogy a négy lapkából álló dizájn megfelelően működjön, az iGPU teljesítmény az előző generációhoz képest érezhetően növekedjen, valamint az AI érára készülve az AI gyorsító jelenléte is fontosnak bizonyult. Az AI gyorsítást egyébként a dedikált célhardver mellett a CPU és az iGPU magok is segíthetik, így elég jó teljesítményt tud elérni a Meteor Lake sorozat.
Erre szükség is van, hiszen időközben az AMD is magasabbra emelte a lécet AI fronton, bemutatkoztak a RYZEN 8040-es sorozatú mobil APU egységek, amelyek 60%-kal magasabb AI teljesítményt kínálnak, már ami a célhardvert illeti. CPU és iGPU teljesítmény terén ezek a termékek többnyire nem hoznak jelentősebb előrelépést, sőt, esetenként még akár lassabbak is lehetnek, mint elődeik, ahogy azt korábbi hírünkben már említettük.
Az Intel háza táján a következő CPU generációnál már alighanem a P-Core részleg IPC-jének növelése is terítékre kerül, vagyis ezen a téren mind a Lunar Lake, mind pedig az Arrow Lake modellek előrelépést hozhatnak majd. Ezzel együtt persze azt is érdemes kiemelni, hogy a Meteor Lake sorozat tagjai így is gyorsabbak lehetnek előző generációs társaiknál, amennyiben az adott terhelésforma képes kiaknázni a gyorsítótárakban és a memória-alrendszerben rejlő lehetőségeket is, az AI alapú terhelésformák gyorsításának lehetőségéről nem is beszélve.
