Az EVGA számára már nem ismeretlen terep az AMD processzorok támogatása, már ami az alaplap-piacot érinti, ugyanis régebben, amikor még az Nvidia gyártott lapkakészleteket, készültek olyan alaplapok, amelyek AMD processzort fogadtak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az EVGA lényegében csak és kizárólag Intel processzorokhoz készít alaplapokat, valamint videokártyák terén sem az AMD-nek szavazott bizalmat, ugyanis csak és kizárólag Nvidia videokártyák foglalnak helyet a kínálatában. Utóbbi területen nem is igazán várható változás a közeljövőben, az alaplapok szegmensében viszont igen-

Nemrégiben megjelent egy érdekes kis videó, amely alapján úgy tűnik, nem kell már sokat várni az AMD RYZEN processzorokat támogató EVGA alaplapokra, igaz, arról egyelőre nem esett szó, ezek pontosan mely lapkakészlet köré épülnek majd. Jelenleg az X570 és a B550 a legfrissebb ebben a tekintetben, így ezeket a lapkakészleteket jó eséllyel használni fogják a gyártó új termékei.

A hivatalos bejelentés későbbre várható, vagyis csak az elkövetkező napok, illetve hetek folyamán derül ki, pontosan milyen alaplapokkal kedveskedik az EVGA az AMD platformok rajongóinak. A kilenc másodperces teaser alapján jó esély van rá, hogy egy csúcskategóriás, rendkívül jól felszerelt X570 Dark alaplap is érkezik majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
xcomman
xcomman
2021. júl. 2. 11:25
#4

Ez a 9 mp pont elég arra, hogy csorogjon a nyálam. Nincs bajom a mostani msi x570 meg ace lappal, de azért egy evga az evga... Menni fog a 3080 ultrahoz.

punchman
punchman
2021. júl. 1. 22:11
#3

Az a meglepő, hogy eddig vártak. A Dell, a HP és a nagy OEM-ek sok Intel alaplapot adnak el, de azokon a piacokon ahol az EVGA labdába rúg, rengeteg AMD lap megy el. Videokártya is nehezen érthető. A 6000-es sorozat is remekül sikerült. Miért éri meg egy partner cégnek kihagyni ezt a szegmenst?

punchman
punchman
2021. júl. 4. 15:32

@Busterftw

Amekkora kereslet most van, bármit el lehet adni. A 6000-es sorozatból is rengeteg megy el, pedig a kisebb változatok még meg sem jelentek. Ha meg nem érné meg kártyát készíteni rá, akkor nem készülne AMD exkluzív brandtől kártya. Pláne most éri meg, hogy fel is pörgött a piac és Nvidia nem tud többet szállítani.

KROK
KROK
2021. júl. 1. 18:43
#2

Egy 10mp-s semmit mondó videó az egészről ...

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. júl. 1. 8:53
#1

Na az EVGA is kezdi végrehajtani a vészforgatókönyvet az Intel és Nvidia küszködése (sokkal magasabb fogysztással elérhető AMD-szint) láttán. Ez szép trófea az AMD "falán".

Dragon3k
Dragon3k
2021. júl. 1. 9:57

@Saabtroll95 NV oldalról nem látom ezt. Kategóriák szempontjából van ahol az nvidia szerepel jobban fogyasztásban van ahol az amd.

Vissza az oldal tetejére