Jobb későn, mint soha, ahogy azt szokták mondani. A Polyphony Digital annak idején még a Gran Turismo 6 egyik nagy újdonságaként harangozta be a pályaszerkesztőt, ám a megjelenés előtt kiderült, hogy az csak valamikor később érkezik majd. A később itt közel két évet jelent, hiszen a játék eredetileg 2013 decemberében került a boltokba.
A szerkesztő érdekessége, hogy nem csak a konzolon használható, hanem készült hozzá egy alkalmazás Androidra és iOS-re, így kihasználhatjuk például a táblagépünk képernyőjét és kényelmes, érintéses irányítását a pályák elkészítésekor. Alapvetően négyféle környezetet választhatunk, melyek között ott van a sorozatban rendszeresen visszatérő "Eifel", a spanyol Andalúzia, valamint a mostani patch-csel bekerült teljesen új amerikai Halál-völgy is.
A felhasználók teljesen szabadon alakíthatják ki a pálya vonalvezetését, beleértve a szintkülönbségeket is. Befolyásolhatjuk továbbá az út szélességét, de még döntött kanyarokat is elhelyezhetünk. Ezen kívül mi helyezhetjük le a pályamenti elemeket is. Az elkészült pályákat aztán feltölthetjük, majd a PS3-on letölthetjük és már játszhatunk is.
Kérdés persze, hogy a pályaszerkesztő ilyen nagy késése vajon mit jelent a PS4-re készülő új Gran Turismo-játékra nézve? Persze csak találgatni lehet, könnyen lehet, hogy éppen azért késett ennyit a szerkesztő, mert a csapat most már szinte teljesen az új játékra koncentrál. Ezzel együtt a PS3-as felhasználókat és a Gran Turismo 6-ot kicsit sokáig hagyta lógva Yamauchi-mester és csapata, hiszen a pályaszerkesztő mellett azt is megígérte, hogy a GT6 rettenetes minőségű hangjait is kijavítják egy patch keretein belül, ez pedig azóta sem történt meg.






























