A Huawei az utóbbi időben nagyon elemében van, a vállalat sorra mutatja be a felsőkategóriás okostelefonokat. A Honor Note 8 utódjául szolgáló Note 10 gyorsabb lehet a vállalat minden eddigi mobiljánál, hála a CPU Turbo technológiának, amivel itt találkozhatnak először a felhasználók, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Honor Note 10 az elképesztő fizikai méretével fogja elsőként felkelteni a lehetséges vásárlók érdeklődését, ugyanis a mobil egy 6,95 hüvelykes megjelenítőt foglal keretbe, amivel szinte már a tabletek közé lehet sorolni. A bevetésre küldött panel 2220 x 1080 képpontos felbontással lépett a színre, nincs rajta bemetszés, és AMOLED technológiával üzemel, így nagyon szélesek lesznek a betekintési szögei. Említést érdemel még itt az is, hogy az NTSC színteret 115%-ban képes lefedni a szerkezet, így igazán ragyogó színvilággal szolgálhat, képes mesterséges intelligenciát használni a képminőség javítására, és támogatja a HDR10 formátum is. Az okostelefon bekapcsolását követően az Android 8.1 Oreo operációs rendszer fogadja majd az érdeklődőket a legújabb, Emotion UI 8.2 grafikus felhasználói felülettel a fedélzetén, tehát ilyen tekintetben sem lehet rá panasz. Biztosít asztali használati módot is a termék, ilyenkor elég a külső megjelenítőt csaltakoztatni hozzá vezetéken, az egér és a billentyűzet pedig használhat Bluetooth kapcsolatot.
Az okostelefon előlapi kamerájáról azt kell tudni, hogy 13 megapixeles szenzorra épül, és a hozzá kapcsolódó lencserendszert F/2.0-s rekesznyílás jellemzi. Kiváló minőségű önarcképeket örökíthetőek majd meg ezzel, a videohívások alkalmával pedig 1080p-s minőséggel lehet számolni (megfelelő infrastruktúra esetén). A hátlapon duálkamera található, az elsődleges egység 16 MPixeles, F/1.8-as a lencserendszere, valamint hibrid autofókusz támogatással szolgál (PDAF és CAF), a társa pedig monokróm, 24 megapixeles a felbontása és változatlanul F/1.8-as a rekeszértéke. A Huawei jó szokásához híven több olyan funkciót biztosít, amelyekhez gépi tanulást, mesterséges intelligenciát használ: van frontkamera esetében automatikus retusálás több fokozatban, a főkameránál pedig témafelismerés, ami több mint 100 különböző jelenethez képes egyedi beállításokat társítani. Sztereó hangrendszerrel lett felszerelve a monstrum, és megkapta a Dolby Atmos szoftveres támogatást, aminek köszönhetően még jobb audioélményben részesülhetnek majd a felhasználók – ez utóbbi főleg filmek és játékok esetén tehet igazán jó szolgálatot.
A Honor Note 10-be a HiSilicon Kirin 970 rendszerchip került, de ebben az esetben már extra teljesítményre is lehet számítani, hála a CPU Turbo technológiának. A GPU Turbóval ellentétben ebben az esetben rögtön elmondta a vállalat, hogy mi is történik a színfalak mögött az aktiváláskor. A funkció bekapcsolását követően az órajel a normál, 2,4 GHz-es tartomány fölé mehet, és ilyenkor plusz rendszermemória is felszabadul a háttérben. Az pontosan nem ismert, hogy a CPU Turbóval milyen frekvenciát tud elérni a Kirin 970, de azt elárulta a Huawei, hogy ez teljesen biztonságosan fog üzemelni, és a hardver több ponton is fel van készítve az extra terhelésre. A lapka „The Nine” néven egy fejlett hőcsöves hűtést kapott, ami elvileg 10 fokkal tudja redukálni a hőmérsékletet terhelés alatt, és 41%-kal növeli a hőelvezető képességet, az akkumulátor kapacitása pedig átlagon felülire lett szabva. A CPU Turbo mellett persze itt is meglesz a GPU Turbo is, ami gondos optimalizálással javít a mobil viselkedésén játék közben. A CPU és a GPU Turbo gombnyomásra is aktiválható, erre a dedikált Double Turbo gomb szolgál, ami fotózáskor exponálásra is használható.
A rendszermemóriát és a háttértárat figyelembe véve háromféle kivitellel lehet számolni. A Honor Note 10 legolcsóbb változata 6 GB-nyi RAM-ot vonultat majd fel 64 GB-os adattároló társasságában, a középsőnél a memória marad 6 GB, de a háttértár már 128 GB-tal szolgál, a legütősebb felállásnál pedig már 8 gigás a RAM, és a tárhely marad 128 GB-os. Az okostelefon nincs híján a bővítési lehetőségnek, és van Dual-SIM támogatás is a tarsolyában, viszont a kettő együtt nem megy, tudniillik a második hálózati kártya helyére illeszkedik a microSD, ami legfeljebb 256 GB-os méretű lehet. Mind a kettő SIM számára biztosít villámgyors 4G LTE hálózati elérést a Honor Note 10, van benne 802.11ac szabványnak is megfelelő, kétsávos Wi-Fi, NFC chip, A-GPS vevő és persze Bluetooth modul is Low-Energy kiterjesztéssel. A telefon alján C-típusú USB csatlakozó található, és ez már megfelel az USB 3.1 szabványnak is, ami jó hír, az viszont már nem ad okot az örömre, hogy cserébe a 3,5 milliméteres aljzat lekerült az okostelefon pereméről, szóval a fül- és fejhallgatók is az USB-re kapcsolódhatnak.
Az újdonság hátlapja a frontjához hasonlóan üvegborítást kapott, a keret viszont fémből van – megfigyelhetőek rajta az antennacsíkok is. Ennél a mobilnál már valószínűleg fel sem merül az emberekben az egykezes használat, a felülete ugyanis 177 x 85 milliméteres, és 7,65mm-re emelkedik ki a síkból, ami pedig a tömegét illeti, 230 grammot nyom. A Honor Note 10 teljesen fekete vagy sötétkék színben lesz megvásárolható, világosabb opció egyelőre nem bukkant fel belőle. A Huawei szakemberei ezúttal nem próbálták a kijelző alá beszorítani az ujjlenyomat-olvasót, a hátlapra került ez a biometrikus érzékelő. A nagyra nőtt mobilba egy kellően kövér akkumulátort pakoltak a Huawei szakemberei, 5000 milliamperes kapacitású telep található a burkolat alatt. A várható üzemidő kapcsán annyit lehet tudni, hogy 15 órás kijelzőidőt biztosan tudni fog folyamatos filmezéssel és/vagy internetezéssel. Emellett pedig azt is kiemelte a cég, hogy a SuperCharge gyorstöltésnek (5 V/4,5 A) köszönhetően nem kell majd túlzottan hosszú ideig a konnektor mellett raboskodnia az eszköznek.
A Honor Note 10 nem vészesen drága, a többi Honor modellhez hasonlóan jó ár-érték aránnyal fog szolgálni. Az alapot jelentő 6/64 GB-os konfigurációnál átszámítva 410 dollárnak megfelelő összeg szerepel az árcéduláján, a 128 GB-os tárhellyel és változatlanul 6 GB-nyi memóriával szerelt gépezet kb. 470 dollárt kóstál, a csúcsot jelentő 8/128 GB-os megoldás pedig nagyjából 530 dollárért cserébe vihető haza. Az újdonság nem várat magára, Kínában máris megvásárolható, később pedig más régiókban is meg fog jelenni.