Shop menü

MEGJELENT AZ AMD RADEON RX 7900GRE, ÉS NEMCSAK KÍNÁBAN KERÜLT A BOLTOK POLCAIRA

Kínában dobozos videokártyaként, máshol viszont komplett asztali konfigurációk részeként válik elérhetővé az AMD újdonsága.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Megjelent az AMD Radeon RX 7900GRE, és nemcsak Kínában került a boltok polcaira

Az AMD a napokban, a Shanghaj területén zajló China Joy alkalmával rántotta le a leplet legújabb videokártyájáról, a Radeon RX 7900 GRE modellről, ami egy ünnepi kiadás. A GRE ebben az esetben a Golden Rabbit Edition nevet takarja, ugyanis az új videokártyát a vállalat kifejezetten Kínába szánja, méghozzá a nyúl évének ünnepléseként, igaz, a kínai partnerek szerint az új videokártya egyéb térségekben is fel fog bukkanni. Itt sajnos szó sincs arról, hogy a termék a DIY piacon, dobozos videokártya formájában érkezne meg a többi térségbe, sokkal inkább a rendszerépítőkön keresztül, komplett konfigurációk részeként juthatnak majd hozzá az érdeklődők.

A hivatalos bejelentés jóvoltából most már minden fontos információra fény derült az új videokártyával kapcsolatban, így az sem titok már, milyen GPU teljesít szolgálatot a fedélzetén. Ebben az esetben egy NAVI 31 XL típusú grafikus processzorral van dolgunk, ami az AMD hivatalos weboldala szerint 58 milliárd helyett csak 54 milliárd tranzisztort tartalmaz. Ez lehet elírás, de jelentheti azt is, hogy a GPU lapkát némileg áttervezték, márpedig ez egy eléggé költséges folyamat.

Galéria megnyitása

Az első tesztek alapján a NAVI 31 XL lényegesen kisebb tokozást kapott, mint a NAVI 31, ennek az is lehet az oka, hogy a termék jelentősen szűkebb memória-adatsínt kapott, mint a NAVI 31, hiszen 320-bit helyett itt csak 256-bites memória-adatsín áll rendelkezésre. A termék jelentősen kisebb az AD103-as GPU-nál, ami az Nvidia GeForce RTX 4080 fedélzetén teljesít szolgálatot, már ami a teljes tokozást illeti, a GPU és az MCD lapkák ugyanis ugyanakkorák, mint az eredeti NAVI 31 esetében. A GPU körül látható MCD lapkák közül kettő biztosan inaktív, ezek lehetnek hibás chipletek, de akár úgynevezett hézagkitöltő dummy lapkák is. Ennek megfelelően természetesen az Infinity Cache kapacitása is csökkent, no de ne rohanjunk ennyire előre.

Galéria megnyitása

A NAVI 31 XL fedélzetén a korábbi pletykával ellentétben mégsem 5376, hanem csak 5120 stream egység található, ugyanis 84 helyett csak 80 aktív CU tömbbel gazdálkodhat a termék. A GPU esetében a Radeon RX 7900 XT-hez képest csökkentek az órajelek, azaz 1270 MHz-es magórajel, 1880 MHz-es Game Clock és 2245 MHz-es boost órajel van érvényben, míg a Radeon RX 7900 XT-nél 1385 MHz-es magórajel, 2025 MHz-es Game Clock és 2395 MHz-es Boost Clock érhető el. Ezzel egy időben a 256-bites memória-adatsínre kapcsolódó 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória effektív órajele is alacsonyabb lett, az ugyanis csak 18 GHz-es értéket képvisel, így a memória-sávszélesség sem a várt 640 GB/s-os szinten, hanem csak 576 GB/s-on áll. Az Infinity Cache kapacitását 80 MB-ról 64 MB-ra csökkentették, maga a TDP keret pedig mindössze 260 W.

Az új videokártya az AMD szerint teljesítmény terén a Radeon RX 6800 XT utódjának tekinthető, teljesítménye azonban a Radeon RX 6950 XT szintje közelébe is elérhet. Az Nvidia háza tájáról a GeForce RTX 4070 szerepel a diagramokon, aminél rendre gyorsabbnak is bizonyult a friss jövevény.

A 649 dolláros videokártya első körben Kínában jelent meg, de később globálisan is elérhetővé válhat a rendszerépítőkön keresztül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére