A Xiaomi már túl van néhány okosórán, és most megérkezett a Mi Watch utódja is, ami a mobilokhoz és más eszközökhöz hasonlóan elhagyta a Mi szót a nevéből, szóval szimplán csak Watch 2 lett. És bár a neve letisztultabbá vált, az óráról már nem lehet elmondani ugyanezt, komplexebb és jobb képességű masina lett belőle.

A Watch 2 néhol Watch Color 2 néven lesz kapható, de a kettő teljesen ugyanaz a termék. Az újdonság egy 1,43 hüvelykes, kör alakú AMOLED technológiás kijelzőt foglal majd magában. A felhasznált panel jó hatékonysággal teszi majd a dolgát, miközben 326 PPI-s pixelsűrűséggel fog üzemelni. Fém keretbe lett foglalva a digitális számlap. Már több mint 200 különböző grafikából lehet választani az órakinézetek tekintetében.

Galéria megnyitása

A Xiaomi egyedi operációs rendszert használ a Watch 2-nél, de megnyitotta ezt a külső fejlesztők számára is. Tehát érkezhetnek rá harmadik féltől származó szoftverek a jövőben, ami izgalmasan hangzik. Kínában például már készülnek alternatív térképappok. Nem lesz ez olyan, mintha a Wear OS lenne rajta, de már sokkal többet tudhat, mint az egyszerűbb okosórák a zárt rendszerekkel. Képes a masina hívásokat is kezelni, van a termékben mikrofon és hangszóró egyaránt, még a digitális asszisztenst is támogathatja.

Galéria megnyitása

A sportolók is örömüket lelhetik majd a Watch 2-ben, mivel került bele sportmódok széles választéka, valamint különböző szenzorok kínálata. Csak magasabb szinten követett sportmódból 19 van, egyébként pedig több mint 100 opcióból lehet válogatni az edzések rögzítése során. Adott a pulzusmérő mellett a véroxigénszint figyelésének a lehetőséget is. A nők számára vannak extra funkciók, az alváskövetés pedig egyformán elérhető majd mindenki számára.

Galéria megnyitása

A szerkezet rendelkezik Bluetooth modullal a kapcsolattartáshoz, van benne NFC chip a bankoláshoz, beléptető rendszerek kezeléséhez, és GPS-szel is rendelkezik. A helymeghatározást egy kétfrekvenciás egység végzi, ami támogatja a GLONASS és a BeiDou hálózatokat is a nagyobb pontosság és hatékonyság elérése érdekében. A Watch 2 képes lesz akár kapcsolódó okosotthon eszközöket is távolról vezérelni közvetett kapcsolattal.

Galéria megnyitása

Sokféle színben össze lehet majd hozni a terméket, a tokja három különböző kivitelben születhet meg, a szíja pedig gyárilag hatféle árnyalattal szolgál majd. A fekete és a fehér opciókon felül lehet majd választani zöld, narancssárga, kék és citromsárga variánst is. Ezt egy mozdulattal lehet cserélni, így többféle szíjat felváltva használhat a tulajdonosa a Watch 2-vel. 5 ATM nyomást tud elviselni a tok, ami azt jelenti, hogy gond nélkül hordható úszás közben is.

Galéria megnyitása

Annak ellenére, hogy folyamatosan okosodik és egyre jobb képességű az óra, a Xiaomi Watch 2 továbbra is képes nagyon jó üzemidő mellett elketyegni. Normál napi használat mellett 12 naponta elegendő lesz tölteni, de van kiterjesztett üzemidős módja is szerényebb, de még mindig elfogadható funkcionalitással, így pedig már 24 napot is el tud érni, folyamatos GPS mellett 30 óránál tovább nem bírja, de a sportolók így is elégedettek lehetnek. Rendszeres testmozgás mellett is több napig mehet el gond nélkül.

Galéria megnyitása

A Xiaomi Watch 2 1000 jüanba (47 ezer forint) kerül majd, szóval nem kifejezetten olcsó. Kínában talán éppen ezért is, az első vásárlók némi kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékhez az indulás pillanatában. A forgalmazás a napokban indul, később globálisan is elérhető lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére