Egy újabb GeForce RTX 40 Super sorozatú videokártya jelent meg ma, azaz 2024. január 24-én kereskedelmi forgalomban, ez pedig nem más, mint a GeForce RTX 4070 Ti Super. Az újdonság a második a sorban, hiszen a GeForce RTX 4070 Super volt az első, egészen pontosan egy héttel ezelőtt. Míg utóbbi nem váltja le a nála lassabb elődmodellt, vagyis a GeForce RTX 4070-et, addig a GeForce RTX 4070 Ti Super esetében már más a helyzet, az új videokártya debütálását követően ugyanis szépen lassan eltűnnek a boltok polcairól a GeForce RTX 4070 Ti sorozatú asztali videokártyák.

A GeForce RTX 4070 Ti Super legfontosabb tulajdonságai dióhéjban

A GeForce RTX 4070 Ti Super elég nagy előrelépést hozott a GeForce RTX 4070 Ti-hoz képest, ugyanis a szokásos AD104-es grafikus processzor helyét egy AD103-as megoldás vette át, ami 35,8 milliárd helyett immár 45,9 milliárd tranzisztort tartalmaz, ennek megfelelően sokkal több nyers erőforrással gazdálkodhat.

Galéria megnyitása

Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a korábbi 7680 helyett immár 8448 darab aktív CUDA mag fogható munkára, a GPU mellé pedig nem 12 GB-nyi, hanem immár 16 GB-nyi GDDR6X típusú fedélzeti memória kapcsolódik. A memória-adatsín természetesen a fentiek fényében szélesebb is lett, 192-bit helyett immár 256-bit áll rendelkezésre.

A GeForce RTX 40-es sorozat releváns tagjainak paraméterei

Paraméter/ModellGeForce RTX 4080 SuperGeForce RTX 4080GeForce RTX 4070 Ti SuperGeForce RTX 4070 TiGeForce RTX 4070 SuperGeForce RTX 4070
GPU típusaAD103-400AD103-300AD103-275AD104-400AD104-350AD104-250
CUDA magok száma1024097288448768071685888
GPU magórajel2295 MHz2205 MHz2340 MHz2310 MHz1980 MHz1920 MHz
GPU Boost átlag-órajel2550 MHz2505 MHz2610 MHz2610 MHz2475 MHz2475 MHz
Memória-adatsín256-bit256-bit256-bit192-bit192-bit192-bit
Memória kapacitása és típusa16 GB GDDR6X16 GB GDDR6X16 GB GDDR6X12 GB GDDR6X12 GB GDDR6X12 GB GDDR6X
Memória effektív órajele23 GHz22,4 GHz21 GHz21 GHz21 GHz21 GHz
Memória-sávszélesség736 GB/s717 GB/s672 GB/s504 GB/s504 GB/s504 GB/s
TGP keret320 W320 W285 W285 W220 W200 W
Tápcsatlakozó1 x 12VHPWR1 x 12VHPWR1 x 12VHPWR1 x 12VHPWR1 x 12VHPWR1 x 12VHPWR vagy 1 x 8-tűs PCIe
Listaár (USD)9991199799799599599
Megjelenés dátuma2024. január 31.2022. szeptember 20.2024. január 24.2023. január 5.2024. január 17.2024.április 13.

További újítás, hogy a GPU magórajelét 2340 MHz-re emelték, míg a GPU Boost átlag-órajel 2610 MHz – előbbi lényegében 30 MHz-cel magasabb annál, mint amit a GeForce RTX 4070 Ti-ná megszokhattunk, a GPU Boost átlag-órajel azonban egyáltalán nem változott a korábbi referencia értékhez képest.. Az új videokártya összesen 264 textúrázót, 264 Tensor magot, valamint 80 renderelő egységet foghat munkára, az L2 Cache kapacitása pedig 48 MB.

Galéria megnyitása

Ahogy az elvárható, az új videokártya természetesen támogatja az Nvidia összes új technológiáját, beleértve a DLSS 3 Frame Generation eljárást is, legfőbb célja pedig az, hogy kiváló teljesítményt biztosítson az 1440p-s felbontás és maximális részletesség mellett futó játékok alatt. Természetesen akár 4K-s felbontás esetén is remek teljesítményre számíthatunk, ám itt már többnyire visszább kell venni a részletességből. Az új modell ugyanakkora TDP kerettel érkezik, mint elődje, valamint ára is ugyanúgy 800 dollár, mint ahogy azt a GeForce RTX 4070 Ti-nál megszokhattuk.

A teljesítményről néhány szóban

Az új videokártya listaáron érkező változatairól már tegnap megjelenhettek a tesztek, amelyekből kiderül, hogy az újdonság valójában nem sokkal gyorsabb a GeForce RTX 4070 TI-hoz képest. 1440p-s felbontás alatt összességében csak 5% körüli előny mutatkozik, ami alulmúlja a várakozásokat, hiszen az újdonság sokkal több nyers erőforrást tud csatasorba állítani, mint elődje. A 4K-s teljesítménykülönbség ennél azért nagyobb, átlagban 8% körüli.

A Radeon RX 7900 XT előnye raszterteljesítmény terén nagyjából 5%, míg a Radeon RX 7900 XTX előnye 19% és 24%, attól függően, 1440p-s vagy 4K-s felbontásban zajlik-e a teszt. Ez nem hangzik jól, hiszen a GeForce RTX 4070 Ti Super drágább, mint a Radeon RX 7900 XT, mégsem gyorsabb nála összességében, ha a raszteres teljesítményt nézzük. Összességében 1440p-s játékra a GeForce RTX 4070 Super is jó választás lehet, ráadásul csak 600 dollárba kerül, mégsem túl sokkal lassabb: csak 14% a teljesítménykülönbség, míg az árkülönbség már 33%. Nem mindegy.

Néhány teszt linkje

Az új videokártya teljesítményével kapcsolatban már sokféle teszt született, az alábbiakban ezek közül csemegézünk.

A kínálat

A GeForce RTX 4070 Ti Super már kínálatunkban is megjelent, a felhozatal persze még bővülhet az elkövetkező napok folyamán. Hírünk írásakor még csak az Inno3D és az MSI egy-egy videokártyája kapható, ezek sorrendben 404 590, illetve 419 990 forintba kerülnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére