Mióta tavaly felröppent a hír, hogy a Gun Media játékot készít a Friday the 13th-ből, szép summát szedtek össze a Kickstarteren, több mint 800.000 dollárt. Az egyjátékos „túlélő” módhoz viszont 1 millió 600 ezer dollárt kellett volna elérni, de nagyon messze voltak tőle. A cég alapítója, Wes Keltner szerint azonban még mindig van esélye, hogy végül bekerül a játékba az is.

„Ha a játék jól teljesít, nem kérdés, hogy visszatérünk az egyjátékos mód hozzáadására. Jelenleg az előrendeléseket vesszük fel és minden cent, amit ezzel keresünk, azonnal megy a játékba a hasonló lehetőségek kifejlesztéséhez.” – mondta Keltner.

Az egyjátékos mód a tervek szerint úgy keltené életre Jason figuráját, ahogy még senki nem volt rá képes idáig. Akárcsak a többjátékos verzióban, itt is Jason Voorhees, vagy egy túlélő bőrébe bújhatnánk. Keltner elárulta a saját elképzeléseit is: ennek megfelelően a Hitmanre hasonlítana a dolog, így rengeteg megfigyelést, türelmet és óvatosságot igényel majd.

Bár kitért arra, hogy miért a többjátékos játékmódra fókuszálnak – azért, mert ez olcsóbb -, hozzátette, hogy ennek más, főleg dizájnhoz kapcsolódó okai is vannak.

„A hódolatunk kifejezése ez a sorozat és általában a kaszabolós filmek felé. Nem akartunk lineáris élményt nyújtani. Nem akartuk, hogy csak egy túlélésért küzdő áldozat vagy csak egy gyilkos lehessünk. Számomra az emberi elem a legérdekesebb, hiszen sosem tudhatjuk, hogy reagál majd egy valódi személy.”

A Friday the 13th: The Game idén jelenik meg, ha minden jól megy. Betekinthettünk már a mozdulatok, animációk felvételébe és nemrég a játékmenetbe is. Annak ellenére, hogy az egyjátékos mód hozzáadása az eladásoktól függ, a Gun Media a tartalmi frissítések folyamatos kiadását ígérte megjelenés utánra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 5. 18:05
#2

Szerintem ez tipikus olyan játék amit többen jó játszani.

Crytek01
Crytek01
2016. júl. 3. 10:45
#1

Szóval magyarra lefordítom. NEM ,NEM lesz benne soha single.

A sokkal nagyobb cég szüleménye az Evolve ami kb mindenben ennek a 10000000000x-osa az is bukás lenne a kutya se játssza már.

Na majd pont ez lesz sikeres.

Alapból egy értelmes single horror pénztek 13-at már rég kellett volna csinálni valakinek

Vissza az oldal tetejére