A korábbi pletykák alapján úgy tűnt, az Nvidia GeForce RTX 50-es sorozata szokás szerint megkapta volna a Super frissítést, amelynek keretén belül három új modellel bővült volna a kínálat. A napokban viszont felröppent egy érdekes hír, ami alapján már az körvonalazódott, hogy a 3 GB-os GDDR7-es memóriachipek szegmensében tapasztalható hiány miatt az Nvidia csapata egy az egyben törölte a GeForce RTX 50 Super széria piacra dobására vonatkozó terveit, legalábbis a Uniko’s Hardware a saját iparági forrásai alapján ezt állította.

A pletyka nagy felhördülést eredményezett, és szerencsére arra sarkallta a többi szivárogtatót, hogy ők is megszólaljanak a témában. A Hongkong és Tajvan területéről származó információk alapján arról számoltak be az Nvidia AIB partnereihez közel álló források, hogy az Nvidia tájékoztatót küldött ki, amelyben megerősítik: továbbra is tervben van a GeForce RTX 50 Super széria piacra dobása, viszont az eredeti ütemtervhez képest némi csúszásra kell felkészülni, az új videokártyák majd csak valamikor a következő év harmadik negyedévében érkezhetnek meg. A pletykálók korábban azt állították, hogy a GeForce RTX 50 Super széria tagjai már akár a CES 2026 idején bemutatkozhatnak, hivatalos rajtjukra viszont majd csak az első negyedév végén vagy a második negyedév elején kerülhet sor.

A GeForce RTX 50 Super széria tagjainak várható paraméterei

Paraméter/ModellGeForce RTX 5080 SuperGeForce RTX 5080GeForce RTX 5070 Ti SuperGeForce RTX 5070 TiGeForce RTX 5070 SuperGeForce RTX 5070 
GPUGB203GB203GB203GB203GB205GB205
Aktív SM tömbök száma848470705048
Aktív CUDA magok száma10752107528960896064006144
Textúrázók száma336336280280200190
RoP egységek száma11211296968080
Tensor magok száma336336280280200192
RT magok száma848470705048
Memória-adatsín256-bit256-bit256-bit256-bit192-bit192-bit
Memória kapacitása és típusa24 GB GDDR716 GB GDDR724 GB GDDR716 GB GDDR718 GB GDDR712 GB GDDR7
Effektív memória-órajel32 GHz30 GHz28 GHz28 GHz28 GHz28 GHz
Memória-sávszélesség1024 GB/s960 GB/s896 GB/s896 GB/s672 GB/s672 GB/s
TDP keret415 W360 W350 W300 W275 W250 W
(A fentiek hivatalos forrásból még nem nyertek megerősítést)

Ez alapján egyelőre még van esély arra, hogy a GeForce RTX 50 Super videokártyák tényleg elkészülnek és forgalomba is kerülnek majd, azt viszont még mindig nem árulta el az Nvidia csapata az AIB partnerek számára, milyen végleges paraméterekkel rendelkeznek majd az újdonságok. Az eddigi szivárgások alapján arra lehet számítani, hogy a GeForce RTX 5070 Super, a GeForce RTX 5070 Ti Super, illetve a GeForce RTX 5080 Super esetében egyaránt 50%-kal növekszik a VRAM kapacitása a normál modelleknél tapasztalt szinthez képest, egyéb jelentős változások többnyire nem történnek, de a GeForce RTX 5070 Super kivétel ez alól, ugyanis a GB205-ös chip ezúttal nem 48, hanem 50 aktív SM tömböt kaphat, ezáltal a GPU teljesítménye is emelkedhet.

Az új videokártyák várható paramétereiről a fenti táblázat ad képet, azt viszont feltétlenül érdemes kiemelni, hogy az adatok a tényleges megjelenésig még módosulhatnak, és ha a memóriapiaci helyzet tovább romlik, az új videokártyák érkezése még veszélybe kerülhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Vizig10
Vizig10
2025. nov. 12. 11:28
#4

Kapnak a Superek kicsivel több memórát, méretben!? Effektív órajel és sávszél csak az 5080-nál nő!? Legalább azt lehet adni 2 milkáért ? Fogyasztás nő, HotSpotot nem mutatunk! Lové Nvidia

axe
axe
2025. nov. 11. 22:24
#3

5070s fhd kártyának egész jónak tűnik

nightwolfreptile
nightwolfreptile
2025. nov. 11. 18:47
#2

Mire megjelenik, majd eldöntik, hogy jön-e vagy nem. D

AnálisMajális
AnálisMajális
2025. nov. 11. 17:33
#1

Holnap majd jon a kovetkezo megbizhato hir, hogy megsem keszulnek, de a vartnal sokkal hamarabb nem lesz beloluk semmi.

Vissza az oldal tetejére