A QNAP egy hivatalos tájékoztató keretéén belül hívta fel a NAS tulajdonsok figyelmét arra, hogy egy újabb malware fenyegeti az eszközöket, amelynek elsődleges célja nem az adatlopás, vagy váltságdíj kizsarolása a titkosított fájlokért cserébe, hanem az, hogy minél több kriptovalutát bányásszon a sikeresen megtámadott NAS erőforrásait felhasználva.
A leírás alapján a fertőzött NAS-ok esetében jelentős teljesítménycsökkenésre lehet számítani, ugyanis a malware a processzorra támaszkodva próbál kriptovalutát bányászni, ennek során pedig a teljes processzorterhelésnek mintegy felét képviselheti. A malware egy [oom_reaper] folyamatként fut a NAS-on, így ez alapján könnyű észrevenni a jelenlétét – persze a jelentős teljesítménycsökkenés alapján előbb is gyanakodni fogunk rá, hogy valami nincs rendben.
Mivel a hálózati adattárolók jellemzően nem erőművek, már ami a hardverteljesítményt illeti, így a processzorteljesítmény felének elvesztése jelentős sebességcsökkenést eredményez majd, amit nem lehet nem észrevenni. Arról persze nem esett szó, hogy a malware mióta fertőz, hogyan jut be a rendszerre, illetve nagyjából hány QNAP NAS-ra került fel eddig.
Jó hír, hogy a jelek szerint egyszerű eltávolítani a már települt malware-t, ugyanis a QNAP szerint ehhez elég elvégezni egy újraindítást. Ennek ellenére érdemes komolyan venni a rendszerbiztonságot, vagyis az alábbi lépéseket mindenképpen érdemes elvégezni, akkor is, ha még nem szenvedtünk el malware támadást.
- Tartsuk frissen a QTS vagy QuTS hero operációs rendszert
- Telepítsük és frissítsük rendszeresen a Malware Remover alkalmazást
- Használjunk erősebb jelszavakat az adminisztrátori és felhasználói fiókokhoz
- Frissítsük az összes telepített alkalmazást
- Ne tegyük elérhetővé a NAS-t az interneten keresztül, illetve ne használjuk az alapértelmezett rendszerportokat sem (443, 8080)
Ez sajnos már nem az első olyan malware, amely a QNAP NAS-okat támadja, ugyanis korábban már számos zsarolóvírus is célba vette ezeket az eszközöket, mint például a Muhstik, a Qlocker, az eCh0raix, illetve az AgeLocker.
Érdemes megfogadni a fenti gyártói tanácsokat annak érdekében, hogy növeljük a biztonságot.





























