Újra felröppent egy pletyka, amely alapján nem kevesebb, mint három új GeForce videokártyával bővülhet az Nvidia termékpalettája, méghozzá az idei tél folyamán. A trióval kapcsolatban korábban is olvashattunk már ezt-azt, így igazából nem egy túl nagy meglepetés, hogy érkeznek, most azonban a megjelenési dátumok is napvilágot láttak. Mivel azonban továbbra is pletykáról van szó, érdemes a lenti információkat egészséges gyanakvással fogadni.
Az egyik új videokártya lényegében a GeForce RTX 2060-as modell speciális változata lesz, ami immár nem 6 GB-nyi, hanem 12 GB-nyi fedélzeti memóriával kerülhet forgalomba. A népszerű videokártya iránt még manapság is nagy a kereslet, nem véletlen tehát, hogy az Nvidia próbálja továbbra is életben tartani – ráadásul ennek a modellnek a GPU-ja a TSMC-nél készül, nem a Samsungnál, így az Ampere alapú modellek elérhetőségét nem rontja. Hogy miért érdemes memóriát bővíteni a szóban forgó modellnél? Azért, mert az új játékok esetében egyre inkább a 8 GB-os szint felé tolódik a VRAM igény, éppen ezért a 6 GB-os változat egyre kevésbé lesz versenyképes a piacon, egy 12 GB-os variánssal azonban meghosszabbítható a GeForce RTX 2060 pályafutása, valamint az AMD RDNA 2-es videokártyái ellen is javulhat a gyártó pozíciója.
A másik két modell már az Ampere sorozatba tartozik: az Nvidia a GeForce RTX 3080 Ti és a GeForce RTX 3080 esetében is memória-bővítésre készül, így előbbi 12 GB-nyi, utóbbi pedig 16 GB-nyi VRAM-ot oszthat be. Duplázásra tehát csak a GeForce RTX 3070 Ti esetében kerül sor, az ugyanis alapból 8 GB-nyi VRAM-ot oszthat be, míg a GeForce RTX 3080 esetében az alap VRAM kapacitás 10 GB.
Az Ampere alapú modellek esetében a memória-bővítés alighanem a Radeon RX 6000-es sorozat tagjai miatt van szükség, azok ugyanis több VRAM-ot kaptak, mint a GeForce-ok, ez pedig nem mutat jól egy összehasonlítás alkalmával – plusz a fentebb említett szempontok alapján is jobb a több VRAM.
Most úgy tűnik, hogy a 12 GB-os GeForce RTX 2060 érkezésére december hetedikén kerülhet sor, míg a 16 GB-os GeForce RTX 3070 Ti és a 12 GB-os GeForce RTX 3080 várhatóan 2022. január 11-én debütálhat.



































