Az Nvidia éppen egy 21 napos visszaszámlálás kellős közepén tart, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk, ennek végén pedig valami nagy bejelentésre kerülhet sor, de nem augusztus 31-én, hanem majd csak szeptember elsején. Ez a nagy bejelentés jó eséllyel videokártyákhoz kapcsolódik, azon belül is a gamereknek szánt, kifejezetten a felsőkategóriába pozícionált modellekhez, amelyek már az Ampere architektúra köré épülhetnek.
Az új videokártyákkal kapcsolatban egyre több pletyka lát napvilágot, ahogy közeledünk a rajthoz, de ezek mellett egy másik érdekes eseményről is érkezett hír, ami a PGA133A típusú nyomtatott áramköri laphoz kapcsolódik. Ez a megoldás vélhetően a Founders Edition sorozatú GeForce RTX 3000-es videokártyák alapjául szolgál, és legutóbb éppen a Korean National Radio Research Agency adatbázisában tűnt fel.
A bejegyzés alapján az ügynökség elindította a termékkel kapcsolatos tanúsítvány kiadásának folyamatát, ami rendszerint az utolsó lépés azelőtt, hogy egy adott videokártya kereskedelmi forgalomba kerülhessen, sőt, a bejegyzés alapján 2020. augusztus 20-án a szükséges tanúsítványt is kiállították.A korábbi rajtok alkalmával szerzett tapasztalatok alapján a PG133-as NYÁK lap nem a Quadro sorozat alapjául szolgál majd, ott ugyanis rendszerint egyedi kártyafelépítést, kimenet-konfigurációt, illetve tápellátást alkalmaznak. A PG133 ehhez képest több új GeForce RTX 3000-es sorozatú videokártya alapjául szolgálhat, így csak kisebb módosításokat eszközölnek rajta. Ez a kártya várhatóan csak a Founders Edition videokártyák számára lesz elérhető, míg a partnerek a PG132-es kártya köré építhetik saját termékeiket – már amennyiben az értesülések pontosak.
Akármi is legyen az igazság, legkésőbb szeptember elsején fény derülhet a legfontosabb információkra, még ha azon csak formális rajtra kerül is sor.
































